Függőség: nem szabad vészharangot kongatni!

Elérkeztünk az általam elsősorban a közösségi oldalak kapcsán felvázolt kockázati hármas (énmegjelenítés, társas kapcsolatok, addikció) utolsó területéhez. Mai bejegyzésemben az internetfüggőségről, azon belül is a közösségi médiák iránti függőségről írok néhány hasznos gondolatot.

Nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi interneten eltöltött idő jelent függőséget, ezért célszerű nem is ilyen számszerűen megközelíteni ezt a kérdést. Fontos megjegyezni, hogy a szakmában sincs konszenzus e jelenség mibenlétéről, sőt az elnevezéséről sem: egyesek problémás internethasználatról, mások internetfüggőségről beszélnek. (Demetrovics és Koronczai, 2010) Az internethasználat, ezen belül a közösségi oldalak (Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr stb.) használata rendkívül addiktív. Elsősorban pszichológiai függőséget okoznak (felborul a normál életvitel), hisz minden esetben pszichés probléma (magányosság, elszigeteltség, depressszió, örömkeresés stb.) áll a hátterében. Ezekről a problémákról már írtam az énmegjelenítés és a társas kapcsolatok fejezeteknél. Tökéletesen átlátható, hogy ez a három terület (identitás-megjelenítés, kapcsolatok, addikció) szorosan összefügg egymással: az egész nem más, mint a részek összessége. Amikor egy gyereknek otthon nincs része elfogadó érzelmekben, nyílt kommunikációban, akkor külső kapcsolódási pontokat fog keresni AZ INTERNETEN. Elsősorban a közösségi oldalakon, ott látszólag tartozik valahova, ahol az aktív online jelenlét (posztolás, lájkolás, csetelés) azt a hatást kelti, hogy figyelnek rá. Mindeközben olyan személyiséget építhet fel a világhálón, ami számára ideális. A kívánt identitás és a gazdag társas kapcsolatok illúziója a pszichésen sérült egyén számára kiváló talajt nyújtanak a függőségnek.

Megnyugtatásul hangsúlyozom: hazánk európai viszonylatban sincs rossz helyzetben az internetfüggőség tekintetében. Érdekességképpen elmondom, hogy Dél-Koreában (ahol a legmagasabb az internetes lefedettség a világon) több millió internetfüggőnek (elsősorban netes játékfüggőknek) biztosítanak tanácsadási programokat és pszichológiai kezeléseket. Dél-Koreában egész extrém esetek is történtek, például egy három hónapos kislány meghalt, mert a szülei, akik épp maratoni online játékban vettek részt, naponta mindössze egyszer adtak enni a kicsinek. Ebben az országban valóban komoly problémát jelent az internetfüggőség.

Magyarországon ilyen szélsőséges viselkedés nem jellemző. Bár egyre többen használnak okostelefont, nézik meg naponta többször Facebook profiljukat (felnőttek is!) több tényező együttes fennállása adhat csak okot komoly aggodalomra. Demetrovics Zsolt és Koronczai Beatrix szakemberek 8 tényezőt sorolnak fel, amelyek közül, ha legalább 5 igaz az egyénre, akkor már gyanakodhatunk, hogy addiktív viselkedést mutat:

- internettel való intenzív foglalkozás (pl. korábbi online aktivitásra gondolás)

- ugyanakkora örömhöz megnövekedett online jelenlét szükséges

- ismételt erőfeszítés az internethasználat csökkentésére

- idegesség, depresszió, labilitás a használat korlátozásánál

- előre eltervezettnél hosszabb internethasználattal eltöltött idő

- munkavégzés vagy kapcsolati károsodás

- hazudozás másoknak az interneten eltöltött időről

- internethasználat hangulatszabályozás céljából

Mint minden más függőségnél, itt sem lehet opció a teljes tilalom! A kulcs a mértékletesség és az egyensúly. Nem maga a függőség a legnagyobb probléma, hanem az annak hátterében álló pszichés zavarok. Hiszem, hogy ha a fent említett tünetegyütteseket felfedezzük egy gyereknél (de akár felnőttnél is!), odafigyeléssel és szeretettel kezelhető az alapprobléma (pl. magány, elszigeteltség érzése), így elérhető, hogy az egyén ne a virtuális térben keresse a boldogságot. 

Mostanra a három veszélyeztetett terület mindegyikével megismertettem a kedves Olvasót, és bízom benne, kristály tisztán látja, hogy mindegyiknél kulcsfontosságú a családi háttér! S, ha látja, kellő útmutatást kapott a bejegyzésekből ahhoz, hogy az arany középútra terelje gyermekét!

Vannak még izgalmas területek a témában, amivel érdemes megismerkedni, így hamarosan újra jelentkezek! Olvassák a blogot akkor is! :)

Niki

A társas kapcsolatok és a közösségi média viszonya

Hetekkel ezelőtt már leírtam a Kedves Olvasónak, hogy a közösségi oldalak használata három területen jelenthet komoly kockázatot azoknál, akik személyiségfejlődésük legsérülékenyebb korszakában vannak! Ez a három terület a következő: identitás-megjelenítés (privát szféra), kapcsolatok és addikció (függőség). Az énmegjelenítés témakörével részletesen foglalkoztam az előző két bejegyzésemben. Ma tovább folytatom a sort és az aktív közösségi média használat és a társas kapcsolatok viszonyáról írok. 

A digitális média megváltoztatja az egymáshoz fűződő viszonyaink jellegét, átformálja az emberi kapcsolatok tapasztalatát. A technika egy új típusú intimitást alakíthat ki. (Steyer, 2015)

Két fiatal beszélget egymással. LÁTSZÓLAG. Valójában egyikük tekintete az okostelefonjára szegeződik, nem foglalkozik azzal, hogy a másik szemébe nézzen. Az sem szokatlan, hogy egymás mellett ülnek és MINDKETTŐ a telefonjába van bukva. Biztos vagyok benne, a legtöbben szemtanúi voltunk már ilyen szituációnak! De hallottam már olyan szülőkről is, akiknek elvonta figyelmét a digitális média: telefonjukat bámultak gyermekük focimeccsén vagy épp egy kézzel lökték a hintát, miközben a másik kezükkel sms-t írtak. (Steyer, 2015) Tehát, ez a fajta viselkedés nem csak a gyerekeket jellemzi, de az ő értelmi és érzelmi fejlődésüket sebezheti meg leginkább. A felelősség pedig elsősorban a szülőké!

A családi háttér kiemelt fontosságú ebben az életkorban, a gyerek számára biztosítani kell egy nyílt kommunikációs rendszert és biztonságot nyújtó, elfogadó érzelmeket. Ha ez hiányzik, ne csodálkozzon senki azon, hogy a kiskamasz a rendkívül gazdag kibervilágba menekül külső kapcsolódási pontokat keresve! (Tari, 2011) Alapvető emberi szükségletét elégíti ki ilyenkor: a valahova tartozás érzését (lásd: Maslow-piramis).

Ez a kulcs: Sherry Turkle, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) pszichológus professzora egy ismertté vált előadásában nagyon fontos gondolatot fogalmazott meg: a technika ott csíp minket fülön, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk. Magányosak vagyunk, ugyanakkor félünk az intimitástól. A közösségi hálózatok a társaság illúzióját adják, a valódi társas kapcsolatok "követelményei" nélkül. Gondoljunk csak bele, egy gyerek, aki nem tapasztal biztonságos érzelmi kapcsolatokat családjában, nem lesz természetes közege az intimitás, magányossá válik, miközben dolgozik benne a valahova tartozás szükséglete. Természetes, hogy elmerül a közösségi média világában, mert az látszólag megoldást nyújt számára. A veszélyt épp a LÁTSZÓLAG jelenti. NEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁT, CSAK ELFEDI AZT! Napjainkban egyre több fiatal társas viszonyait jellemzi, hogy a világhálón keresztül sok emberhez kapcsolódik ugyan, de szociális érzékenysége nem fejlődik.

Sms-ben, facebook üzenetekben (messengeren) beszélgetnek, s közben nem ismerik fel, hogy ahhoz, hogy TÉNYLEG MEGÉRTSÜK ÉS MEGISMERJÜK EGYMÁST, ezek az üzenetek nagyon kevesek! A valódi egymásra figyelés személyes beszélgetés során alakulhat ki. Ez azért is fontos, mert a másokkal való beszélgetések során jobban megismerjük önmagunkat, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi szeretetkapcsolatokat alakíthassunk ki. Pont ez az odafigyelés vész el vagy sérül, amikor a mély beszélgetéseket felváltja a felszínesebb, gesztusoktól, mimikáktól mentes, képernyőn keresztül folytatott kommunikáció. Persze nem tendencia ez még, de fel-fel bukkan a jelenség, és kutya kötelességünk tenni azért, hogy ne is legyen tendencia! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ha a gyereknek otthon része van beszélgetésekben (a szó mélyebb értelmében), ha a családtagok odafigyelnek egymás érzéseire, ha megtisztelik egymást azzal, hogy közös étkezéskor senki sem használja technikai eszközeit, akkor higgyék el (bár gyakorló szülők tapasztalják) a kiskamasznak természetes igénye lesz személyes beszélgetésekre a társas kapcsolataiban. 

A legfontosabb szabály tehát, hogy a kapcsolatok főbb állomásai (megismerés, feltárulkozás, elmélyülés) ne kerüljenek át online térből az offline térbe.  Az egészséges értelmi és érzelmi keretek között felnövő gyermek megtalálja a módját, hogy a digitális technológiát önmaga és társas kapcsolatai hasznára fordítsa. Mi felnőttek saját személyiségünkkel, viselkedésünkkel tehetünk azért, hogy a fiatalok rátaláljanak az arany középútra. Segítsük őket! (és magunkat is:))

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!