2015. augusztus 13., csütörtök

Párkapcsolatok a közösségi média uralta tinédzserkorban

Kedves Olvasó! Hosszú ideje nem írtam már, de most újra egy izgalmas témával jelentkezek. Előző bejegyzéseimben foglalkoztam már a közösségi oldalak társas kapcsolatokra gyakorolt hatásaival, akkor általánosságban. Most ennek egy specifikus szegmensével szeretném mélyebben megismertetni az Olvasót, mert erről is beszélnünk kell!

Mindannyian társas lények vagyunk, kapcsolatokra vágyunk és arra, hogy tartozzunk valahova. Említettem már, hogy a kamaszkor az identitáskeresés és a kísérletezés korszaka. Ebben az időszakban, ezzel az erős belső késztetéssel élik mindennapjaikat a tinédzserek. Így volt ez 20-30 évvel ezelőtt is.. Egy fontos tényező azonban megváltozott: már nem csak az offline lét szabályai szerint élnek, online létezésük is nagyban meghatározhatja személyiségüket, kapcsolataikat. A serdülőkorban egyre nagyobb szerephez jutnak a szerelmi viszonyok. Ma már nem titok, hogy a fiatalok testileg korábban érnek, átlagosan korábban létesítenek szexuális kapcsolatot is (jelentős hányaduk már általános iskolában elveszíti szüzességét). Nem célom, hogy a hazánkban még mindig gyerekcipőben járó szexuális felvilágosításról vagy egyáltalán a tinédzserek nemi életéről írjak. Azért említettem meg ezt az adatot, hogy minél jobban megértsük, ebben a felgyorsult világban kiemelt jelentőségű, hogy már kamaszkorban hogyan reprezentálják (elsősorban) párkapcsolataikat az online felületeken.


Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem minden kamaszra jellemző a felelőtlen, túl sokat megmutató online lét! De amíg vannak, akiknek viselkedését ez jellemzi, addig nem mehetünk el szó nélkül mellette! A következő sorokban igyekszek javaslatokat tenni a Kedves Olvasónak, hogy mik azok, amiket bátran mondjon el/beszéljen meg gyermekével e téma kapcsán.
1. Talán az a legfontosabb, hogy a tini megértse, nem kell már a kapcsolat első napjaiban megváltoztatni Facebookon a kapcsolati státuszát. Adjon időt a kapcsolatnak, hogy egyáltalán lássa/érezze mennyire lesz ez komoly. Amikor három hetente vagy két havonta új kapcsolata van azt nem kell a közösségi oldalon is jelezni, mert könnyen megeshet, hogy ez a viselkedés negatív véleményt alakít ki róla és akadályozhatja  későbbi komoly párkapcsolat kialakításában!!!
2. Még véletlenül se állítson be olyan kapcsolati státuszt oldalán, hogy "bonyolult" vagy "nyílt kapcsolat"! Ezek annyira intim és privát információk, amik nem tartoznak minden emberre, aki ismerősünk egy közösségi oldalon. Sohasem adhatják ki ennyire magukat online felületen (sem)!
3. Ha már kapcsolatban van valakivel, ne töltsön fel minden közös programról fotókat, ne jelentkezzen be romantikus vacsoráról stb. Legyen 100%-ban jelen ezekben a pillanatokban, mert ezek csak az övék. Ezek építik a kapcsolatukat. Úgy azonban, hogy építhetik, ha az egyik (netán mindkét fél) folyton a telefonját nyomkodja közben, képeket készít és azonnal megosztja azokat? Az a kapcsolat nem egymásnak szól, hanem a külvilágnak, az pedig lélekben semmit nem ad az embernek, sőt...!
4. Amikor véget ér egy Facebookon  is jegyzett kapcsolat, ne az üzenőfalon írja ki magából az esetleges fájdalmat vagy sértettséget! Beszélgessen a barátaival vagy a szüleivel, sőt töltsön időt egyedül, amikor végig gondolhatja a történteket, így működhet jól az érzelmi feldolgozás. 


Most pedig szeretném elmondani, mi volt az az információ, ami arra késztetett, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, hogy sok felnőtt legalább annyira nem érzi és nem érti az online felületen történő viselkedés fontosságát, mint a Z generáció nagy része. Egy weboldal több, mint 500 emberrel készített kérdőíves kutatást a megcsalásról. Döbbenetes adat született: a megkérdezettek 80%-a ( 550 emberből 440 ember) egyáltalán nem tekinti megcsalásnak a virtuális kapcsolatot (e-mail, webkamera, chat, sms)!!! Azért döbbentett meg mélységesen ez a szám, mert úgy tűnik sok ember azt gondolja a virtuális térben zajló történések nem számítanak. Minden, ami ott történik az ott is marad - az nem komoly, az csak egy játszótér. Kérem szépen a Kedves Olvasót, gondolja ezt végig! Már annak is komoly oka van, ha valaki a való életben létező párkapcsolata mellett online felületen is ismerkedik, kapcsolatot tart fenn más személlyel. Valami hiányzik abból a kapcsolatból, valamit pótolni szeretne az online térben. Továbbá komoly következményei is lehetnek ezeknek a viszonyoknak: eltávolodhatnak egymástól a valós életben kapcsolatot ápoló egyének, a hiányosságokat nem együtt próbálják pótolni, hanem egy külső kapcsolódási pont segítségével. Tény, hogy konkrét testi kontaktus/találkozás nem történik (épp ezért nem mérhető a face-to-face kapcsolatokhoz), de minden, ami a virtuális kapcsolatokban történik nyomot hagy a valódi társas kapcsolatokon! Ha nem is történik megcsalás, az elhidegülés, a kapcsolaton belüli elmagányosodás nagy valószínűséggel bekövetkezik.



Ha felnőtt emberek így gondolkodnak, akkor hogy is várhatnánk el, hogy a tinédzserek tudatosabban reprezentálják önmagukat és kapcsolataikat a közösségi oldalakon? Minden amiről az eddigi bejegyzésekben írtam együttesen segíthetnek mind a szülőknek, mind a gyerekeknek abban, hogy ne becsüljék túl és ne is degradálják online létezésük jellemzőit!

Hamarosan újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!