Kedves Olvasó! Hosszú hallgatás után jelentkezek újra. Ez idő alatt sem tétlenkedtem, gyűjtöm, feldogozom és továbbadom az információkat. Mai írásomnak - tekintve, hogy nem vagyok szakavatott - nem az a célja, hogy utat mutassak vagy megmondjam, mit, hogyan kellene csinálni. Az egyetlen cél, a gondolatébresztés.
A tanárok többsége még abban a korban szocializálódott, amikor a tekintélytisztelet és a tanár-diák viszony alá-fölérendeltsége jellemezte az iskolákat. A tanár volt az, aki átadta a tudását és elvárta a tiszteletet, ő volt a tekintélyszemély. A digitális korban fordított szocializációs folyamat zajlik, ahol már nem feltétlen igaz, hogy az idősebb ember a tudás birtokosa.(Tari, 2013) Nehéz helyzet ez, mert az oktatóknak, nevelőknek nem csupán az információs kor és a Z generáció kihívásival kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy a megszokott viselkedésformák átalakulnak. A tanár már nem az a személy, aki mindenkinél mindent jobban tud, hanem az, aki segíthet, hisz az ő nagy előnye a fiatalokkal szemben, hogy van élettapasztalata!
A mai iskolások idejük nagy részét az online térben töltik, ahol számtalan inger éri őket, a társas kapcsolataik és az információk folyamatosan mozgásban vannak. Marc Prensky, egy nemzetközileg elismert gondolkodó azt írja, az oktatók (akiket ő "digitális bevándorlóknak" nevez) egy idejét múlt (digitális kor előtti)
nyelvet beszélnek, és küzdenek azzal, hogy egy olyan korosztályt tanítsanak,
akik egy teljesen új nyelven kommunikálnak. A Z
generáció kognitív (megismerési) funkciói - a megértés, bevésődés vagy a
felidézés - átalakulóban vannak. Kutatások kimutatták, hogy pontosabban idézik
fel az információ elérési helyét, mint magát az információt. (Tari, 2011) A
médiával telített környezetben a tanulók megszokták a kényelmes hozzáférést és
a válaszok szinte azonnali érkezését. Véleményem szerint ebben a témában az egyik leghasznosabb tanács, amit a legnagyobb jóindulattal adhatunk pedagógusoknak az, hogy fogadják el, sok
mindent nem tudnak a gyerekek új világáról és éljenek azzal a lehetőséggel, hogy
a diákok segítsenek nekik beilleszkedni ebbe a kultúrába! Engedni
kell, hogy olykor a tanulók adjanak nekik útmutatást a digitális világban. A pedagógusok körében teljesen érthető a technikától való félelem, azonban a legfontosabb gondolat ebben a témában megnyugtathatja őket: a tanárok technikával való helyettesítése teljességgel kizárható! A tanuláshoz nélkülözhetetlen az emberek közötti kommunikáció, az élmények megosztása! Ennek igazolására két érdekes információt osztok meg a Kedves Olvasóval.
A Google kommunikációs ügyvezetője, Alan Eagle olyan iskolába járatja két gyermekét, ahol elutasítják azt a vélekedést, hogy az általános és középiskolákban szükség lenne a technológiára. Ebbe az iskolába számtalan olyan gyerek jár, akinek szülei a legfejlettebb technológiát gyártó cégóriásoknál dolgoznak. Ugye milyen érdekes? Ők, akik applikációkat, okos telefonokat, weboldalakat alkotnak, fejlesztenek szinte kategorikusan elzárkóznak attól, hogy gyermekeik ilyen eszközökkel sajátítsák el a tanulás alapjait. Tudják azt, hogy a tanulásnak az emberi tapasztalatra kell épülnie!
A Medical Daily 2015 tavaszán megjelent cikkében arról írtak, hogy az emberi figyelem időtartama - ami 2000-ben még 12 másodperc volt - 8 másodpercre csökkent a digitális korban. Ez mindössze egy másodperccel rövidebb, mint az aranyhalé, amely 9 másodpercig is képes figyelni. (Tari, 2015)
Mindent egybevetve, látnunk kell, hogy az oktatás az analóg és digitális eszközök együttes használatával válhat hatékonnyá. A Z (iskoláskorúak) és Alfa (óvodások) generáció tagjaitól nem várható el, hogy csak a digitális kor előtti módszerekkel tanuljanak, nem is lennének rá képesek. Ezt kellene megérteni és elfogadni! Ha a tanárok helyzete nehéz, higgyék el, a diákoké még nehezebb! Ezeknek a gyerekeknek ebben a világban nem csak írni, olvasni, számolni vagy kritikusan gondolkodni kell megtanulniuk. A milliónyi ingerekkel teli digitális világban kell megtalálniuk önmagukat, kialakítani társas kapcsolataikat. Tari Annamária megfogalmazása tökéletesen írja le e generációk helyzetét: "Ha most azt mondjuk ez nem könnyű, akkor csillámporozzuk a helyzetet, mert a valóság az, hogy valójában néha kétségbeejtően nehéz."(Tari 2015, 269.)
