A tizenévesek olykor kegyetlen világa: szexting, zaklatás, megaláztatás

Múlt heti bejegyzésemben felhívtam a figyelmet a szülő és gyermeke közötti minőségi kommunikáció rendkívüli fontosságára, amibe bizony ma már beletartozik az internetről és annak használatáról szóló diskurzus is. Mai írásomban pedig bővebben kifejtem, miért lényeges ez a mozzanat és hova vezethet a hiánya. Korábbi témáimból azt már jól tudhatja az Olvasó, hogy minél kevesebb a kommunikáció egy családban, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kiskamaszok és a tinédzserek külső kapcsolódási pontokat kezdenek el keresni (elsősorban az online térben). Tekintve, hogy személyiségük fejlődésének kulcsfontosságú állomásánál tartanak, egyáltalán nem mindegy, mivel találkoznak az interneten vagy okostelefonjaik képernyőjén és hogyan reagálnak mindezekre.

Előző bejegyzésemben említettem már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. A kamaszoknak egyre kevésbé lesz igényük arra, hogy használják és felismerjék a nonverbális kommunikációt (mimika, gesztusok). A szakemberek szerint ez egyfajta "tanult érzéketlenséghez" vezet. (Tari 2013, 268.) Az online folyamatokban ezért egyre kevésbé számít a másik személyisége, a tettek következménye. Gondoljunk csak bele, ha nem látjuk a másik arcán, szemében, hogy egy-egy mondatunkkal, cselekedetünkkel mit okozunk benne, akkor nem is tudjuk felmérni a helyzet súlyosságát, nincs kontroll alatt a viselkedésünk. Érzéketlenné válhatunk! Ha mindehhez hozzátesszük, hogy egy Z generációs tinédzser azért, hogy megőrizhesse elfogadottságát, elismertségét (az ő szavaikkal élve: "trendiségét") elfogad és megtesz olyat is, amivel egyébként nem feltétlen ért egyet. Tudjuk, hogy a kortárs csoport ereje különösen meghatározó ebben a korszakban. Ezekhez hozzátartozik az is, hogy hiába online élünk át egy érzelmi élményt offline módon reagáljuk le, személyes reakciót váltanak ki. Ez a három mozzanat tökéletesen jól mutatja, hogy miként gerjedhetnek ennyire könnyedén az online térben kialakuló agresszív folyamatok. (Tari, 2013)

Egyetlen szülő számára sem lehet ma már titok, hogy az interneten bármikor érheti zaklatás gyermekét! Most azzal a részével fogok foglalkozni, amit a kiskamaszok és a serdülők egymás ellen követnek/követhetnek el. A mai fiatalok kapcsolatai korántsem olyan "széplelkűek", mint ahogy azt szüleik hinnék. (Tari 2013, 266.) Ennek igazolására kezdő lépésként egy olyan alkalmazást mutatok be, ami népszerűsége ellenére komoly veszélyt jelenthet a kamaszokra, és igazi táptalaja lehet a zaklatásoknak. Ez az alkalmazás a Snapchat, melyet a Stanford Egyetem hallgatói alkottak és 2011 őszén meg is nyitották a felhasználók előtt is. A Snapchat fotó alapú üzenetküldő alkalmazás, ahol a felhasználók fényképeket és videókat küldhetnek egymásnak, amiket szöveggel és rajzokkal is kiegészíthetnek. Küldés előtt beállítható, hány másodpercig lássa a fotót vagy a videót a felhasználó által kiválasztott célközönség. Ebben rejlik a sikere: megtekintés után az üzenet megsemmisíti önmagát és nem csak a telefonról, hanem a szolgáltatás tárhelyéről is törlődik. Ha azonban egészen pontos akarok lenni létfontosságú leírnom, hogy ez a funkció is könnyedén kijátszható! A srceenshotokkal (képernyőfotókkal) bárkinek bármilyen tartalmú üzenete lementhető a készülékre és aztán továbbküldhető, megosztható. (Tari, 2013) Tehát kikerül az üzenet küldőjének kontrollja alól, nincs befolyása afölött, kik és hányan láthatják az adott tartalmat. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek!

Nem árt elgondolkodni azon, mi az a tartalom, ami egy tinit arra ösztönöz, hogy 10 vagy 15 másodperc után törlődjön az adott üzenet. Ugye a Kedves Olvasónak is ott van már a válasz fejében? A Snapchat másik neve a szexting alkalmazás. A szó az angol "szex" és "texting" szavak összemosásából született. Ez a tevékenység a szexuális tartalmú, erotikus képek vagy videók készítését és elküldését jelenti. Egy pillanatra se gondolja azt a mélyen tisztelt Olvasó, hogy ez valami olyan dolog, ami csak Amerikában létezik. A mai magyar tizenévesek valóságának része ez a jelenség!!! Ez a tevékenység már önmagában is ijesztő és problémás, de baj igazán akkor van, amikor ezek a tartalmak kikerülnek egy  - a tervezettnél - szélesebb közönség elé. (Tari, 2013) Ezek pontosan olyan tartalmú képek vagy videók, amiknek a felhasználásával bárkit lehet zsarolni, lejáratni vagy megalázni! A személyiségfejlődés olyan sérülékeny időszakában, mint a tinédzserkor ennek hatalmas jelentősége van és olykor a lehető legtragikusabb véget érhetnek ezek a folyamatok!!! (Akit részletesebben érdekelnek ilyen esetek, nézzen utána Jesse Logan vagy Amanda Todd történetének!) Magyarországon (jelenlegi információm szerint) nem történt még tragédia emiatt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetünk és megnyugodhatunk! 

Egy valamit meg kell értenie minden szülőnek: borzasztóan nehéz helyzetben vannak ezek a gyerekek, rengeteg csábító és trendi jelenség hat rájuk és bizony védtelenek, mert nincsenek tisztába a következményekkel! Természetesen nem csak a szexting révén tudják megalázó helyzetbe hozni egymást a tizenévesek, gyakorlatilag bármi okot szolgáltat nekik arra, hogy online zaklatást kövessenek el egy társuk ellen. Például egy "Utáljuk XY-t'" elnevezésű csoport létrehozásával, ahol rendkívül kegyetlen módon zajlik egy gyerek megalázása kortársai által (a példa valós és hazai!). Ezekből a mozzanatokból teljes mértékben hiányzik a empátia! Ez olyan hatalmat mutat, ami a népszerűség növelésére ösztönzi az egyént. "A népszerűségre törekvés mindent felülír." (Tari 2013, 268.) Azért ez nagyon szomorú...

Beszéljenek erről a gyerekekkel! Nem szabad megvárni, hogy a gyerek vagy egy ismerőse ilyen helyzetbe kerüljön! Véleményem szerint akár már 9-10 éves korban a gyerek érzelmi fejlettségét figyelembe véve lehet erről beszélgetni. Ma már korábban érnek a gyerekek és kutya kötelességünk felkészíteni őket arra, ami a képernyőkkel gazdag világban várhat rájuk! Ha stabil érzelmi intelligencia jellemzi a fiatalt és nyílt kommunikáció folyik ebben a témában szülők és gyermekük között, akkor egyrészt nem fog részt venni ilyen "hadjáratokban", másrészt időben jelezni fogja szüleinek, hogy mi történik vele. Így még a folyamat elmérgesedése előtt közbeavatkozhat a szülő. Továbbá mondják el nekik, hogy csak olyan fotót küldjenek, ami, ha kikerül az egész iskola elé, akkor sem szégyenkeznének miatta. A legfontosabb, amit meg kell érteniük: HIÁBA IS ÉRZIK TÚL ERŐSNEK AZ ESETLEGES CSOPORTNYOMÁST, A LEHETSÉGES MEGALÁZTATÁS EZERSZER ROSSZABB LEHET! (Tari, 2013)

Ne hagyjuk, hogy elnémuljanak a gyerekek!

Kedves Olvasó! Mai bejegyzésem lesz az alapja a jövő hétre tervezett írásomnak, amiben egy nagyon komoly és érzékeny témával foglalkozok majd, melynek megértéséhez, átláthatóságához elengedhetetlen a mai bejegyzés. A következő gondolatok nagy része ismerős lesz az Olvasó számára, leírtam már őket korábban, de a téma hordereje "mondhatni" megköveteli, hogy újra és újra foglalkozzunk vele. Természetesen új információkkal is gazdagítom ezt a bejegyzést!

A blogom indulásakor ismertettem az Olvasóval a generációs felosztást, ezzel is érzékeltetve, hogy  a kommunikációs technológiák és az online felületek térhódítása hogyan erősítette a korosztályok közötti különbségeket. Az X (1965-1975 között születettek) és Y (1976-1995 között születettek) generációk tagjainak kirándulásait, utazásait még az jellemezte, hogy elmerültek a látványban, megcsodálták mindazt, ami a szemük elé tárult. (Tari, 2013) A SZEMÜK, NEM PEDIG AZ OKOSTELEFONJUK KÉPERNYŐJE ELÉ! Készített ugyan fotókat mindenki, akinek volt fényképezőgépe, de nem ez volt a legfontosabb egy utazás során (kivéve, ha valaki hivatásos fényképész volt). A Z generációnál (1995-2010 között születettek) és bizony az Y generáció fiatalabbjainál is ez a folyamat megváltozott. Egy ismeretlen, szép helyre érkezve MÁSODPERCEK múlva kezükbe veszik a mobiljukat és már készítik is a fotókat, amiket gyakran a fotókészítés utáni percekben már posztolnak is valamelyik közösségi oldalon. 

Nem is gondolnánk, milyen veszélyt rejt ez magában! Ez a tevékenység mindenkit megfoszt attól, hogy élményeit szavakba öntse, nem ad lehetőséget az érzelmek megélésére. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a fotók legtöbbször szöveg nélkül vagy csak kulcsszavak (hashtag - Instagram) társaságában kerülnek ki online felületre, akkor komolyan aggódhatunk amiatt, hogy valaki képekkel kommunikál szavak helyett. Egyáltalán nem fejleszti a szókincsét, meggátolva ezzel azt, hogy választékos és változatos (pl. szinonímák) beszéddel egy látott vagy egy belső képet úgy tudjon megjeleníteni az egyén, hogy az beszélgetőpartnerének lelki szemei előtt megjelenjen. (Tari, 2013) Gondoljanak csak arra, milyen hátrányt jelenthet ez a már sokat emlegetett érzelmi intelligencia vagy társas kapcsolatok vonatkozásában. Nem titok ma már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. Megfelelő szókincs nélkül pedig nehéz leírni mindazt, amit érzünk vagy gondolunk. (Tari, 2013)

Szülőként sokat tehet az ember azért, hogy ez veszély ne váljon gyermeke valóságává! Kisgyerekkorban a meseolvasás az egyik legjobb eszköz ehhez, külön fejezetet szenteltem ennek a blogomban, olvassák újra, ha szükséges és fogadják meg a tanácsaimat, kérem! Kiskamasz és tinédzserkorban pedig a kommunikáció és hitelesség a kulcs. Ha a gyerek azt látja, hogy a családjában az asztalt körbe ülve nem a mobilját nyomkodja mindenki, hanem egymással beszélgetnek, az lesz a követendő példa számára. Továbbá beszélgessenek sokat, nagyon sokat a gyermekeikkel, mert ABBAN A CSALÁDI KÖZEGBEN, AHOL KEVESET KOMMUNIKÁLNAK, A "GYEREK IS ELNÉMUL" ELŐBB-UTÓBB! (Tari 2013, 333.)

Napjainkban pedig a megfelelő szülői viselkedéshez hozzátartozik az internetről és annak használatáról való beszélgetés is. A kutatók már évek óta vizsgálják, hogy a médiáról, illetve az internetről szóló szülő-gyerek diskurzusok miként befolyásolják a gyerekek fejlődését. Az internethasználat korlátozása és szabályok közé szorítása sohasem lehet olyan eredményes, mint az internethasználatról és az online létezésről való kommunikálás! Annál is inkább így van ez, mert a vizsgálati eredmények azt sugallják, a fiatalok félnek attól, hogy szüleik félreértik őket vagy korlátozzák az internet-hozzáférést, ha mesélnek nekik az online térben szerzett negatív tapasztalataikról.

Nagyon fontos a szülő-gyerek kommunikáció tartalma és minősége, mert a kutatások rámutatnak, hogy a szülőknek hatásuk lehet arra, gyerekük fejlődését károsan befolyásolja-e az internethasználat. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben a 21. században gyereket nevelő felnőttek, de egy kis kíváncsisággal számukra is izgalmas és hasznos lehet a közösségi médiafelületekről szóló diskurzus. Kérem a Kedves Olvasót, hogy törekedjen kialakítani és fenntartani ezt a fajta kommunikációt, mert ennek hiánya valóban ahhoz vezethet, hogy a gyerek nem avatja be szülőjét mindabba, ami az interneten történik vele. Nem beszélget majd. Ennek pedig rendkívül súlyos következményei lehetnek, erről írok majd a jövő heti bejegyzésemben! Olvassák a blogot akkor is!

Párkapcsolatok a közösségi média uralta tinédzserkorban

Kedves Olvasó! Hosszú ideje nem írtam már, de most újra egy izgalmas témával jelentkezek. Előző bejegyzéseimben foglalkoztam már a közösségi oldalak társas kapcsolatokra gyakorolt hatásaival, akkor általánosságban. Most ennek egy specifikus szegmensével szeretném mélyebben megismertetni az Olvasót, mert erről is beszélnünk kell!

Mindannyian társas lények vagyunk, kapcsolatokra vágyunk és arra, hogy tartozzunk valahova. Említettem már, hogy a kamaszkor az identitáskeresés és a kísérletezés korszaka. Ebben az időszakban, ezzel az erős belső késztetéssel élik mindennapjaikat a tinédzserek. Így volt ez 20-30 évvel ezelőtt is.. Egy fontos tényező azonban megváltozott: már nem csak az offline lét szabályai szerint élnek, online létezésük is nagyban meghatározhatja személyiségüket, kapcsolataikat. A serdülőkorban egyre nagyobb szerephez jutnak a szerelmi viszonyok. Ma már nem titok, hogy a fiatalok testileg korábban érnek, átlagosan korábban létesítenek szexuális kapcsolatot is (jelentős hányaduk már általános iskolában elveszíti szüzességét). Nem célom, hogy a hazánkban még mindig gyerekcipőben járó szexuális felvilágosításról vagy egyáltalán a tinédzserek nemi életéről írjak. Azért említettem meg ezt az adatot, hogy minél jobban megértsük, ebben a felgyorsult világban kiemelt jelentőségű, hogy már kamaszkorban hogyan reprezentálják (elsősorban) párkapcsolataikat az online felületeken.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem minden kamaszra jellemző a felelőtlen, túl sokat megmutató online lét! De amíg vannak, akiknek viselkedését ez jellemzi, addig nem mehetünk el szó nélkül mellette! A következő sorokban igyekszek javaslatokat tenni a Kedves Olvasónak, hogy mik azok, amiket bátran mondjon el/beszéljen meg gyermekével e téma kapcsán.

1. Talán az a legfontosabb, hogy a tini megértse, nem kell már a kapcsolat első napjaiban megváltoztatni Facebookon a kapcsolati státuszát. Adjon időt a kapcsolatnak, hogy egyáltalán lássa/érezze mennyire lesz ez komoly. Amikor három hetente vagy két havonta új kapcsolata van azt nem kell a közösségi oldalon is jelezni, mert könnyen megeshet, hogy ez a viselkedés negatív véleményt alakít ki róla és akadályozhatja  későbbi komoly párkapcsolat kialakításában!!!

2. Még véletlenül se állítson be olyan kapcsolati státuszt oldalán, hogy "bonyolult" vagy "nyílt kapcsolat"! Ezek annyira intim és privát információk, amik nem tartoznak minden emberre, aki ismerősünk egy közösségi oldalon. Sohasem adhatják ki ennyire magukat online felületen (sem)!

3. Ha már kapcsolatban van valakivel, ne töltsön fel minden közös programról fotókat, ne jelentkezzen be romantikus vacsoráról stb. Legyen 100%-ban jelen ezekben a pillanatokban, mert ezek csak az övék. Ezek építik a kapcsolatukat. Úgy azonban, hogy építhetik, ha az egyik (netán mindkét fél) folyton a telefonját nyomkodja közben, képeket készít és azonnal megosztja azokat? Az a kapcsolat nem egymásnak szól, hanem a külvilágnak, az pedig lélekben semmit nem ad az embernek, sőt...!

4. Amikor véget ér egy Facebookon  is jegyzett kapcsolat, ne az üzenőfalon írja ki magából az esetleges fájdalmat vagy sértettséget! Beszélgessen a barátaival vagy a szüleivel, sőt töltsön időt egyedül, amikor végig gondolhatja a történteket, így működhet jól az érzelmi feldolgozás. 

Most pedig szeretném elmondani, mi volt az az információ, ami arra késztetett, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, hogy sok felnőtt legalább annyira nem érzi és nem érti az online felületen történő viselkedés fontosságát, mint a Z generáció nagy része. Egy weboldal több, mint 500 emberrel készített kérdőíves kutatást a megcsalásról. Döbbenetes adat született: a megkérdezettek 80%-a ( 550 emberből 440 ember) egyáltalán nem tekinti megcsalásnak a virtuális kapcsolatot (e-mail, webkamera, chat, sms)!!! Azért döbbentett meg mélységesen ez a szám, mert úgy tűnik sok ember azt gondolja a virtuális térben zajló történések nem számítanak. Minden, ami ott történik az ott is marad - az nem komoly, az csak egy játszótér. Kérem szépen a Kedves Olvasót, gondolja ezt végig! Már annak is komoly oka van, ha valaki a való életben létező párkapcsolata mellett online felületen is ismerkedik, kapcsolatot tart fenn más személlyel. Valami hiányzik abból a kapcsolatból, valamit pótolni szeretne az online térben. Továbbá komoly következményei is lehetnek ezeknek a viszonyoknak: eltávolodhatnak egymástól a valós életben kapcsolatot ápoló egyének, a hiányosságokat nem együtt próbálják pótolni, hanem egy külső kapcsolódási pont segítségével. Tény, hogy konkrét testi kontaktus/találkozás nem történik (épp ezért nem mérhető a face-to-face kapcsolatokhoz), de minden, ami a virtuális kapcsolatokban történik nyomot hagy a valódi társas kapcsolatokon! Ha nem is történik megcsalás, az elhidegülés, a kapcsolaton belüli elmagányosodás nagy valószínűséggel bekövetkezik.

Ha felnőtt emberek így gondolkodnak, akkor hogy is várhatnánk el, hogy a tinédzserek tudatosabban reprezentálják önmagukat és kapcsolataikat a közösségi oldalakon? Minden amiről az eddigi bejegyzésekben írtam együttesen segíthetnek mind a szülőknek, mind a gyerekeknek abban, hogy ne becsüljék túl és ne is degradálják online létezésük jellemzőit!

Hamarosan újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!

A társas kapcsolatok és a közösségi média viszonya

Hetekkel ezelőtt már leírtam a Kedves Olvasónak, hogy a közösségi oldalak használata három területen jelenthet komoly kockázatot azoknál, akik személyiségfejlődésük legsérülékenyebb korszakában vannak! Ez a három terület a következő: identitás-megjelenítés (privát szféra), kapcsolatok és addikció (függőség). Az énmegjelenítés témakörével részletesen foglalkoztam az előző két bejegyzésemben. Ma tovább folytatom a sort és az aktív közösségi média használat és a társas kapcsolatok viszonyáról írok. 

A digitális média megváltoztatja az egymáshoz fűződő viszonyaink jellegét, átformálja az emberi kapcsolatok tapasztalatát. A technika egy új típusú intimitást alakíthat ki. (Steyer, 2015)

Két fiatal beszélget egymással. LÁTSZÓLAG. Valójában egyikük tekintete az okostelefonjára szegeződik, nem foglalkozik azzal, hogy a másik szemébe nézzen. Az sem szokatlan, hogy egymás mellett ülnek és MINDKETTŐ a telefonjába van bukva. Biztos vagyok benne, a legtöbben szemtanúi voltunk már ilyen szituációnak! De hallottam már olyan szülőkről is, akiknek elvonta figyelmét a digitális média: telefonjukat bámultak gyermekük focimeccsén vagy épp egy kézzel lökték a hintát, miközben a másik kezükkel sms-t írtak. (Steyer, 2015) Tehát, ez a fajta viselkedés nem csak a gyerekeket jellemzi, de az ő értelmi és érzelmi fejlődésüket sebezheti meg leginkább. A felelősség pedig elsősorban a szülőké!

A családi háttér kiemelt fontosságú ebben az életkorban, a gyerek számára biztosítani kell egy nyílt kommunikációs rendszert és biztonságot nyújtó, elfogadó érzelmeket. Ha ez hiányzik, ne csodálkozzon senki azon, hogy a kiskamasz a rendkívül gazdag kibervilágba menekül külső kapcsolódási pontokat keresve! (Tari, 2011) Alapvető emberi szükségletét elégíti ki ilyenkor: a valahova tartozás érzését (lásd: Maslow-piramis).

Ez a kulcs: Sherry Turkle, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) pszichológus professzora egy ismertté vált előadásában nagyon fontos gondolatot fogalmazott meg: a technika ott csíp minket fülön, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk. Magányosak vagyunk, ugyanakkor félünk az intimitástól. A közösségi hálózatok a társaság illúzióját adják, a valódi társas kapcsolatok "követelményei" nélkül. Gondoljunk csak bele, egy gyerek, aki nem tapasztal biztonságos érzelmi kapcsolatokat családjában, nem lesz természetes közege az intimitás, magányossá válik, miközben dolgozik benne a valahova tartozás szükséglete. Természetes, hogy elmerül a közösségi média világában, mert az látszólag megoldást nyújt számára. A veszélyt épp a LÁTSZÓLAG jelenti. NEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁT, CSAK ELFEDI AZT! Napjainkban egyre több fiatal társas viszonyait jellemzi, hogy a világhálón keresztül sok emberhez kapcsolódik ugyan, de szociális érzékenysége nem fejlődik.

Sms-ben, facebook üzenetekben (messengeren) beszélgetnek, s közben nem ismerik fel, hogy ahhoz, hogy TÉNYLEG MEGÉRTSÜK ÉS MEGISMERJÜK EGYMÁST, ezek az üzenetek nagyon kevesek! A valódi egymásra figyelés személyes beszélgetés során alakulhat ki. Ez azért is fontos, mert a másokkal való beszélgetések során jobban megismerjük önmagunkat, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi szeretetkapcsolatokat alakíthassunk ki. Pont ez az odafigyelés vész el vagy sérül, amikor a mély beszélgetéseket felváltja a felszínesebb, gesztusoktól, mimikáktól mentes, képernyőn keresztül folytatott kommunikáció. Persze nem tendencia ez még, de fel-fel bukkan a jelenség, és kutya kötelességünk tenni azért, hogy ne is legyen tendencia! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ha a gyereknek otthon része van beszélgetésekben (a szó mélyebb értelmében), ha a családtagok odafigyelnek egymás érzéseire, ha megtisztelik egymást azzal, hogy közös étkezéskor senki sem használja technikai eszközeit, akkor higgyék el (bár gyakorló szülők tapasztalják) a kiskamasznak természetes igénye lesz személyes beszélgetésekre a társas kapcsolataiban. 

A legfontosabb szabály tehát, hogy a kapcsolatok főbb állomásai (megismerés, feltárulkozás, elmélyülés) ne kerüljenek át online térből az offline térbe.  Az egészséges értelmi és érzelmi keretek között felnövő gyermek megtalálja a módját, hogy a digitális technológiát önmaga és társas kapcsolatai hasznára fordítsa. Mi felnőttek saját személyiségünkkel, viselkedésünkkel tehetünk azért, hogy a fiatalok rátaláljanak az arany középútra. Segítsük őket! (és magunkat is:))

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!

Létfontosságú a szülői szerep a digitális korszakban

"...A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket és azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben." (Rudolf Steiner)

Napjainkra alapjaiban változott meg önmagunk és a társas világ megismerési folyamata. Az okostelefonok, személyi számítógépek és az internet kiegészítik, adott esetben háttérbe szoríthatják a hagyományos (személyes kapcsolatokon keresztül történő) tapasztalatszerzési mintákat. Hol is lenne ennek nagyobb jelentősége, mint azok életében, akiknek identitása még csak most formálódik, akiknek egy ilyen változó világban kell megtanulniuk, hogyan alakítsanak ki sikeres és biztonságot nyújtó társas kapcsolatokat? A képernyős felületekben gazdag világban egyáltalán nem mindegy, honnan szerzi ismereteit egy kiskamasz és az interneten keresztül milyen értékítéletekkel, véleményekkel találkozik.

Rendkívül fontos lenne tehát, hogy mindig legyen egy felnőtt a gyerek mellett, aki ellenőrzi a forrás hitelességét, aki a virtuális világban való kalandozást épp úgy figyeli és szükség esetén korlátozza, ahogy azt a valós életben is tennie kell! Tény, hogy a Z generáció fiataljainak digitális világról való tudása jóval meghaladja szüleikét, de ezzel együtt ŐK MÉG MINDIG GYEREKEK! Optimális érzelmi és értelmi fejlődésükhöz szükségük van arra, hogy a televízión és az interneten keresztül hozzájuk eljutó szűretlen információkat valaki megfelelő kontextusba helyezze számukra. Annál is inkább így van ez, mert a dr. Kósa Éva, dr. Antalóczy Tímea és dr. László Miklós által végzett kutatások eredményei elszomorító képet festenek e témában.

A szakemberek a 2011 szeptemberében megrendezett VI. Nemzetközi Médiakonferencián ismertették akkori kutatási eredményeiket. 13 és 17 éves kor közötti gyerekek médiahasználati szokásait vizsgálták. Az eredmények alapján többek között elmondható: 
- a 13 és 17 év közötti kamaszok 91%-a internettel ellátott háztartásban él 
- 65%-uk mindenféle ellenőrzés és szabályok nélkül használhatja a világhálót és a televíziót.
2013 szeptemberében a következő Médiakonferencián a kutatók bemutatták legfrissebb adataikat:
- az internet hozzáférés már szinte teljes volt: 95% 
- a megkérdezettek felénél (48-62%) továbbra sem vonatkozik semmilyen szabály a tv és internet használatra. 
- 80%-uknál korlátozás nélkül engedik, hogy profilt hozzanak létre közösségi oldalon! 
- még egy figyelmet érdemlő adat: az általános iskolások 68%-a 10 ÉVES KOR ELŐTT már internetezett, míg a középiskolásoknak csak a 23%-a (mindössze 4 év van közöttük) !!!

A számok önmagukért beszélnek: két év alatt alig történt változás a szülői hozzáállásban! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, a tudatos és megfontolt szülői nevelés a digitális világban szocializálódó generáció számára nélkülözhetetlen feltétele a stabil értékekkel bíró személyiség kialakulásának! 
Technikai oldalról a szülők rendelkezésére állnak nagyszerű lehetőségek: a gyermek számára létrehozott felhasználói fiók a számítógépen vagy az internetes szűrőprogramok. Célszerű ezeket együttesen használni. Ehhez nyújt segítséget ez a weboldal, itt minden hasznos információt megtalálhatnak! Természetesen a személyes kapcsolatokon keresztül is rendelkezés állnak alternatívák, melyek segíthetik a szülők "munkáját". Ezekről részletesen a következő bejegyzésekben fogok írni.

Jövő héten a közösségi médiák kapcsolatokra, identitásra gyakorolt hatásaival foglalkozok majd! Olvassák a blogot akkor is!