A tizenévesek olykor kegyetlen világa: szexting, zaklatás, megaláztatás

Múlt heti bejegyzésemben felhívtam a figyelmet a szülő és gyermeke közötti minőségi kommunikáció rendkívüli fontosságára, amibe bizony ma már beletartozik az internetről és annak használatáról szóló diskurzus is. Mai írásomban pedig bővebben kifejtem, miért lényeges ez a mozzanat és hova vezethet a hiánya. Korábbi témáimból azt már jól tudhatja az Olvasó, hogy minél kevesebb a kommunikáció egy családban, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kiskamaszok és a tinédzserek külső kapcsolódási pontokat kezdenek el keresni (elsősorban az online térben). Tekintve, hogy személyiségük fejlődésének kulcsfontosságú állomásánál tartanak, egyáltalán nem mindegy, mivel találkoznak az interneten vagy okostelefonjaik képernyőjén és hogyan reagálnak mindezekre.

Előző bejegyzésemben említettem már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. A kamaszoknak egyre kevésbé lesz igényük arra, hogy használják és felismerjék a nonverbális kommunikációt (mimika, gesztusok). A szakemberek szerint ez egyfajta "tanult érzéketlenséghez" vezet. (Tari 2013, 268.) Az online folyamatokban ezért egyre kevésbé számít a másik személyisége, a tettek következménye. Gondoljunk csak bele, ha nem látjuk a másik arcán, szemében, hogy egy-egy mondatunkkal, cselekedetünkkel mit okozunk benne, akkor nem is tudjuk felmérni a helyzet súlyosságát, nincs kontroll alatt a viselkedésünk. Érzéketlenné válhatunk! Ha mindehhez hozzátesszük, hogy egy Z generációs tinédzser azért, hogy megőrizhesse elfogadottságát, elismertségét (az ő szavaikkal élve: "trendiségét") elfogad és megtesz olyat is, amivel egyébként nem feltétlen ért egyet. Tudjuk, hogy a kortárs csoport ereje különösen meghatározó ebben a korszakban. Ezekhez hozzátartozik az is, hogy hiába online élünk át egy érzelmi élményt offline módon reagáljuk le, személyes reakciót váltanak ki. Ez a három mozzanat tökéletesen jól mutatja, hogy miként gerjedhetnek ennyire könnyedén az online térben kialakuló agresszív folyamatok. (Tari, 2013)

Egyetlen szülő számára sem lehet ma már titok, hogy az interneten bármikor érheti zaklatás gyermekét! Most azzal a részével fogok foglalkozni, amit a kiskamaszok és a serdülők egymás ellen követnek/követhetnek el. A mai fiatalok kapcsolatai korántsem olyan "széplelkűek", mint ahogy azt szüleik hinnék. (Tari 2013, 266.) Ennek igazolására kezdő lépésként egy olyan alkalmazást mutatok be, ami népszerűsége ellenére komoly veszélyt jelenthet a kamaszokra, és igazi táptalaja lehet a zaklatásoknak. Ez az alkalmazás a Snapchat, melyet a Stanford Egyetem hallgatói alkottak és 2011 őszén meg is nyitották a felhasználók előtt is. A Snapchat fotó alapú üzenetküldő alkalmazás, ahol a felhasználók fényképeket és videókat küldhetnek egymásnak, amiket szöveggel és rajzokkal is kiegészíthetnek. Küldés előtt beállítható, hány másodpercig lássa a fotót vagy a videót a felhasználó által kiválasztott célközönség. Ebben rejlik a sikere: megtekintés után az üzenet megsemmisíti önmagát és nem csak a telefonról, hanem a szolgáltatás tárhelyéről is törlődik. Ha azonban egészen pontos akarok lenni létfontosságú leírnom, hogy ez a funkció is könnyedén kijátszható! A srceenshotokkal (képernyőfotókkal) bárkinek bármilyen tartalmú üzenete lementhető a készülékre és aztán továbbküldhető, megosztható. (Tari, 2013) Tehát kikerül az üzenet küldőjének kontrollja alól, nincs befolyása afölött, kik és hányan láthatják az adott tartalmat. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek!

Nem árt elgondolkodni azon, mi az a tartalom, ami egy tinit arra ösztönöz, hogy 10 vagy 15 másodperc után törlődjön az adott üzenet. Ugye a Kedves Olvasónak is ott van már a válasz fejében? A Snapchat másik neve a szexting alkalmazás. A szó az angol "szex" és "texting" szavak összemosásából született. Ez a tevékenység a szexuális tartalmú, erotikus képek vagy videók készítését és elküldését jelenti. Egy pillanatra se gondolja azt a mélyen tisztelt Olvasó, hogy ez valami olyan dolog, ami csak Amerikában létezik. A mai magyar tizenévesek valóságának része ez a jelenség!!! Ez a tevékenység már önmagában is ijesztő és problémás, de baj igazán akkor van, amikor ezek a tartalmak kikerülnek egy  - a tervezettnél - szélesebb közönség elé. (Tari, 2013) Ezek pontosan olyan tartalmú képek vagy videók, amiknek a felhasználásával bárkit lehet zsarolni, lejáratni vagy megalázni! A személyiségfejlődés olyan sérülékeny időszakában, mint a tinédzserkor ennek hatalmas jelentősége van és olykor a lehető legtragikusabb véget érhetnek ezek a folyamatok!!! (Akit részletesebben érdekelnek ilyen esetek, nézzen utána Jesse Logan vagy Amanda Todd történetének!) Magyarországon (jelenlegi információm szerint) nem történt még tragédia emiatt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetünk és megnyugodhatunk! 

Egy valamit meg kell értenie minden szülőnek: borzasztóan nehéz helyzetben vannak ezek a gyerekek, rengeteg csábító és trendi jelenség hat rájuk és bizony védtelenek, mert nincsenek tisztába a következményekkel! Természetesen nem csak a szexting révén tudják megalázó helyzetbe hozni egymást a tizenévesek, gyakorlatilag bármi okot szolgáltat nekik arra, hogy online zaklatást kövessenek el egy társuk ellen. Például egy "Utáljuk XY-t'" elnevezésű csoport létrehozásával, ahol rendkívül kegyetlen módon zajlik egy gyerek megalázása kortársai által (a példa valós és hazai!). Ezekből a mozzanatokból teljes mértékben hiányzik a empátia! Ez olyan hatalmat mutat, ami a népszerűség növelésére ösztönzi az egyént. "A népszerűségre törekvés mindent felülír." (Tari 2013, 268.) Azért ez nagyon szomorú...

Beszéljenek erről a gyerekekkel! Nem szabad megvárni, hogy a gyerek vagy egy ismerőse ilyen helyzetbe kerüljön! Véleményem szerint akár már 9-10 éves korban a gyerek érzelmi fejlettségét figyelembe véve lehet erről beszélgetni. Ma már korábban érnek a gyerekek és kutya kötelességünk felkészíteni őket arra, ami a képernyőkkel gazdag világban várhat rájuk! Ha stabil érzelmi intelligencia jellemzi a fiatalt és nyílt kommunikáció folyik ebben a témában szülők és gyermekük között, akkor egyrészt nem fog részt venni ilyen "hadjáratokban", másrészt időben jelezni fogja szüleinek, hogy mi történik vele. Így még a folyamat elmérgesedése előtt közbeavatkozhat a szülő. Továbbá mondják el nekik, hogy csak olyan fotót küldjenek, ami, ha kikerül az egész iskola elé, akkor sem szégyenkeznének miatta. A legfontosabb, amit meg kell érteniük: HIÁBA IS ÉRZIK TÚL ERŐSNEK AZ ESETLEGES CSOPORTNYOMÁST, A LEHETSÉGES MEGALÁZTATÁS EZERSZER ROSSZABB LEHET! (Tari, 2013)

Ne hagyjuk, hogy elnémuljanak a gyerekek!

Kedves Olvasó! Mai bejegyzésem lesz az alapja a jövő hétre tervezett írásomnak, amiben egy nagyon komoly és érzékeny témával foglalkozok majd, melynek megértéséhez, átláthatóságához elengedhetetlen a mai bejegyzés. A következő gondolatok nagy része ismerős lesz az Olvasó számára, leírtam már őket korábban, de a téma hordereje "mondhatni" megköveteli, hogy újra és újra foglalkozzunk vele. Természetesen új információkkal is gazdagítom ezt a bejegyzést!

A blogom indulásakor ismertettem az Olvasóval a generációs felosztást, ezzel is érzékeltetve, hogy  a kommunikációs technológiák és az online felületek térhódítása hogyan erősítette a korosztályok közötti különbségeket. Az X (1965-1975 között születettek) és Y (1976-1995 között születettek) generációk tagjainak kirándulásait, utazásait még az jellemezte, hogy elmerültek a látványban, megcsodálták mindazt, ami a szemük elé tárult. (Tari, 2013) A SZEMÜK, NEM PEDIG AZ OKOSTELEFONJUK KÉPERNYŐJE ELÉ! Készített ugyan fotókat mindenki, akinek volt fényképezőgépe, de nem ez volt a legfontosabb egy utazás során (kivéve, ha valaki hivatásos fényképész volt). A Z generációnál (1995-2010 között születettek) és bizony az Y generáció fiatalabbjainál is ez a folyamat megváltozott. Egy ismeretlen, szép helyre érkezve MÁSODPERCEK múlva kezükbe veszik a mobiljukat és már készítik is a fotókat, amiket gyakran a fotókészítés utáni percekben már posztolnak is valamelyik közösségi oldalon. 

Nem is gondolnánk, milyen veszélyt rejt ez magában! Ez a tevékenység mindenkit megfoszt attól, hogy élményeit szavakba öntse, nem ad lehetőséget az érzelmek megélésére. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a fotók legtöbbször szöveg nélkül vagy csak kulcsszavak (hashtag - Instagram) társaságában kerülnek ki online felületre, akkor komolyan aggódhatunk amiatt, hogy valaki képekkel kommunikál szavak helyett. Egyáltalán nem fejleszti a szókincsét, meggátolva ezzel azt, hogy választékos és változatos (pl. szinonímák) beszéddel egy látott vagy egy belső képet úgy tudjon megjeleníteni az egyén, hogy az beszélgetőpartnerének lelki szemei előtt megjelenjen. (Tari, 2013) Gondoljanak csak arra, milyen hátrányt jelenthet ez a már sokat emlegetett érzelmi intelligencia vagy társas kapcsolatok vonatkozásában. Nem titok ma már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. Megfelelő szókincs nélkül pedig nehéz leírni mindazt, amit érzünk vagy gondolunk. (Tari, 2013)

Szülőként sokat tehet az ember azért, hogy ez veszély ne váljon gyermeke valóságává! Kisgyerekkorban a meseolvasás az egyik legjobb eszköz ehhez, külön fejezetet szenteltem ennek a blogomban, olvassák újra, ha szükséges és fogadják meg a tanácsaimat, kérem! Kiskamasz és tinédzserkorban pedig a kommunikáció és hitelesség a kulcs. Ha a gyerek azt látja, hogy a családjában az asztalt körbe ülve nem a mobilját nyomkodja mindenki, hanem egymással beszélgetnek, az lesz a követendő példa számára. Továbbá beszélgessenek sokat, nagyon sokat a gyermekeikkel, mert ABBAN A CSALÁDI KÖZEGBEN, AHOL KEVESET KOMMUNIKÁLNAK, A "GYEREK IS ELNÉMUL" ELŐBB-UTÓBB! (Tari 2013, 333.)

Napjainkban pedig a megfelelő szülői viselkedéshez hozzátartozik az internetről és annak használatáról való beszélgetés is. A kutatók már évek óta vizsgálják, hogy a médiáról, illetve az internetről szóló szülő-gyerek diskurzusok miként befolyásolják a gyerekek fejlődését. Az internethasználat korlátozása és szabályok közé szorítása sohasem lehet olyan eredményes, mint az internethasználatról és az online létezésről való kommunikálás! Annál is inkább így van ez, mert a vizsgálati eredmények azt sugallják, a fiatalok félnek attól, hogy szüleik félreértik őket vagy korlátozzák az internet-hozzáférést, ha mesélnek nekik az online térben szerzett negatív tapasztalataikról.

Nagyon fontos a szülő-gyerek kommunikáció tartalma és minősége, mert a kutatások rámutatnak, hogy a szülőknek hatásuk lehet arra, gyerekük fejlődését károsan befolyásolja-e az internethasználat. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben a 21. században gyereket nevelő felnőttek, de egy kis kíváncsisággal számukra is izgalmas és hasznos lehet a közösségi médiafelületekről szóló diskurzus. Kérem a Kedves Olvasót, hogy törekedjen kialakítani és fenntartani ezt a fajta kommunikációt, mert ennek hiánya valóban ahhoz vezethet, hogy a gyerek nem avatja be szülőjét mindabba, ami az interneten történik vele. Nem beszélget majd. Ennek pedig rendkívül súlyos következményei lehetnek, erről írok majd a jövő heti bejegyzésemben! Olvassák a blogot akkor is!

Agymanók: lenyűgözően eredeti történet az érzelmi intelligenciáról

Kedves Olvasó! Mai bejegyzésem rövid, ám annál tartalmasabb lesz! Bár a blogom írásait lineárisan építettem fel a csecsemőkortól a kamaszkorig, most egy kis kitérőt teszek.. Az idei nyáron mozikba került egy olyan mese, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Nagyon szeretném, ha minél több emberhez eljutna (nemcsak gyerekeknek ajánlom)!

Mély meggyőződéssel állítom, hogy az AGYMANÓK az egyik legcsodálatosabb mese, amivel gyerek és felnőtt valaha is találkozhatott!  Ez a mozifilm egészen zseniális módon ismerteti meg (főként) a gyerekeket öt alapérzelemmel, a különböző helyzetekre adható különböző reakciókkal, tehát az érzelmi intelligenciával. Párommal megnéztük moziban ezt az alkotást és mikor kijöttünk a vetítésről, az volt az első gondolatom, hogy EZT A MESÉT, AMIKOR MAJD ÉDESANYA LESZEK, MEG FOGOM NÉZETNI A GYEREKEIMMEL IS!

Engedje meg az Olvasó, hogy most rendhagyó módon ne a saját gondolataimat helyezzem bejegyzésem fókuszába, hanem a HVG egyik újságírójának kiválóan megírt kritikáját. Tőle átfogóbban, témaérzékenyebben nem tudnék írni erről az animációs filmről!

KÉREM OLVASSÁK EL A CIKKET, SZÁNJANAK RÁ IDŐT: http://hvg.hu/kultura/20150626_Ot_eve_vartunk_egy_ilyen_mesere !!!

Moziban úgy tudom, már nem vetítik az Agymanókat, novemberben azonban már megjelenik DVD-n az amerikai piacokon, úgy gondolom decemberben Magyarországon is kapható lesz! Nem sok ennél hasznosabb és szebb karácsonyi ajándékot tudok elképzelni egy gyermek számára!

Ui.: 6 éves kortól ajánlott ez a mese, de sokakban felmerül a kérdés, hogy valóban ilyen kisgyerekeknek való-e? Személyes véleményem az, hogy igen, bátran nézzék meg a 6-7 évesek is! Ezek a kisemberek bizony nagyon okosak és többet felfognak a világból, mint hinnénk! Mondjuk el nekik, hogy ha valamit nem értettek, bátran kérdezzék meg tőlünk. Természetesen, ha valaki úgy gondolja, az ő gyereke még nem érett ehhez, az halassza későbbre a mesenézést (9-10 éves korig), de semmiképp se halassza el!!!

Párkapcsolatok a közösségi média uralta tinédzserkorban

Kedves Olvasó! Hosszú ideje nem írtam már, de most újra egy izgalmas témával jelentkezek. Előző bejegyzéseimben foglalkoztam már a közösségi oldalak társas kapcsolatokra gyakorolt hatásaival, akkor általánosságban. Most ennek egy specifikus szegmensével szeretném mélyebben megismertetni az Olvasót, mert erről is beszélnünk kell!

Mindannyian társas lények vagyunk, kapcsolatokra vágyunk és arra, hogy tartozzunk valahova. Említettem már, hogy a kamaszkor az identitáskeresés és a kísérletezés korszaka. Ebben az időszakban, ezzel az erős belső késztetéssel élik mindennapjaikat a tinédzserek. Így volt ez 20-30 évvel ezelőtt is.. Egy fontos tényező azonban megváltozott: már nem csak az offline lét szabályai szerint élnek, online létezésük is nagyban meghatározhatja személyiségüket, kapcsolataikat. A serdülőkorban egyre nagyobb szerephez jutnak a szerelmi viszonyok. Ma már nem titok, hogy a fiatalok testileg korábban érnek, átlagosan korábban létesítenek szexuális kapcsolatot is (jelentős hányaduk már általános iskolában elveszíti szüzességét). Nem célom, hogy a hazánkban még mindig gyerekcipőben járó szexuális felvilágosításról vagy egyáltalán a tinédzserek nemi életéről írjak. Azért említettem meg ezt az adatot, hogy minél jobban megértsük, ebben a felgyorsult világban kiemelt jelentőségű, hogy már kamaszkorban hogyan reprezentálják (elsősorban) párkapcsolataikat az online felületeken.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem minden kamaszra jellemző a felelőtlen, túl sokat megmutató online lét! De amíg vannak, akiknek viselkedését ez jellemzi, addig nem mehetünk el szó nélkül mellette! A következő sorokban igyekszek javaslatokat tenni a Kedves Olvasónak, hogy mik azok, amiket bátran mondjon el/beszéljen meg gyermekével e téma kapcsán.

1. Talán az a legfontosabb, hogy a tini megértse, nem kell már a kapcsolat első napjaiban megváltoztatni Facebookon a kapcsolati státuszát. Adjon időt a kapcsolatnak, hogy egyáltalán lássa/érezze mennyire lesz ez komoly. Amikor három hetente vagy két havonta új kapcsolata van azt nem kell a közösségi oldalon is jelezni, mert könnyen megeshet, hogy ez a viselkedés negatív véleményt alakít ki róla és akadályozhatja  későbbi komoly párkapcsolat kialakításában!!!

2. Még véletlenül se állítson be olyan kapcsolati státuszt oldalán, hogy "bonyolult" vagy "nyílt kapcsolat"! Ezek annyira intim és privát információk, amik nem tartoznak minden emberre, aki ismerősünk egy közösségi oldalon. Sohasem adhatják ki ennyire magukat online felületen (sem)!

3. Ha már kapcsolatban van valakivel, ne töltsön fel minden közös programról fotókat, ne jelentkezzen be romantikus vacsoráról stb. Legyen 100%-ban jelen ezekben a pillanatokban, mert ezek csak az övék. Ezek építik a kapcsolatukat. Úgy azonban, hogy építhetik, ha az egyik (netán mindkét fél) folyton a telefonját nyomkodja közben, képeket készít és azonnal megosztja azokat? Az a kapcsolat nem egymásnak szól, hanem a külvilágnak, az pedig lélekben semmit nem ad az embernek, sőt...!

4. Amikor véget ér egy Facebookon  is jegyzett kapcsolat, ne az üzenőfalon írja ki magából az esetleges fájdalmat vagy sértettséget! Beszélgessen a barátaival vagy a szüleivel, sőt töltsön időt egyedül, amikor végig gondolhatja a történteket, így működhet jól az érzelmi feldolgozás. 

Most pedig szeretném elmondani, mi volt az az információ, ami arra késztetett, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, hogy sok felnőtt legalább annyira nem érzi és nem érti az online felületen történő viselkedés fontosságát, mint a Z generáció nagy része. Egy weboldal több, mint 500 emberrel készített kérdőíves kutatást a megcsalásról. Döbbenetes adat született: a megkérdezettek 80%-a ( 550 emberből 440 ember) egyáltalán nem tekinti megcsalásnak a virtuális kapcsolatot (e-mail, webkamera, chat, sms)!!! Azért döbbentett meg mélységesen ez a szám, mert úgy tűnik sok ember azt gondolja a virtuális térben zajló történések nem számítanak. Minden, ami ott történik az ott is marad - az nem komoly, az csak egy játszótér. Kérem szépen a Kedves Olvasót, gondolja ezt végig! Már annak is komoly oka van, ha valaki a való életben létező párkapcsolata mellett online felületen is ismerkedik, kapcsolatot tart fenn más személlyel. Valami hiányzik abból a kapcsolatból, valamit pótolni szeretne az online térben. Továbbá komoly következményei is lehetnek ezeknek a viszonyoknak: eltávolodhatnak egymástól a valós életben kapcsolatot ápoló egyének, a hiányosságokat nem együtt próbálják pótolni, hanem egy külső kapcsolódási pont segítségével. Tény, hogy konkrét testi kontaktus/találkozás nem történik (épp ezért nem mérhető a face-to-face kapcsolatokhoz), de minden, ami a virtuális kapcsolatokban történik nyomot hagy a valódi társas kapcsolatokon! Ha nem is történik megcsalás, az elhidegülés, a kapcsolaton belüli elmagányosodás nagy valószínűséggel bekövetkezik.

Ha felnőtt emberek így gondolkodnak, akkor hogy is várhatnánk el, hogy a tinédzserek tudatosabban reprezentálják önmagukat és kapcsolataikat a közösségi oldalakon? Minden amiről az eddigi bejegyzésekben írtam együttesen segíthetnek mind a szülőknek, mind a gyerekeknek abban, hogy ne becsüljék túl és ne is degradálják online létezésük jellemzőit!

Hamarosan újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!

Függőség: nem szabad vészharangot kongatni!

Elérkeztünk az általam elsősorban a közösségi oldalak kapcsán felvázolt kockázati hármas (énmegjelenítés, társas kapcsolatok, addikció) utolsó területéhez. Mai bejegyzésemben az internetfüggőségről, azon belül is a közösségi médiák iránti függőségről írok néhány hasznos gondolatot.

Nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi interneten eltöltött idő jelent függőséget, ezért célszerű nem is ilyen számszerűen megközelíteni ezt a kérdést. Fontos megjegyezni, hogy a szakmában sincs konszenzus e jelenség mibenlétéről, sőt az elnevezéséről sem: egyesek problémás internethasználatról, mások internetfüggőségről beszélnek. (Demetrovics és Koronczai, 2010) Az internethasználat, ezen belül a közösségi oldalak (Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr stb.) használata rendkívül addiktív. Elsősorban pszichológiai függőséget okoznak (felborul a normál életvitel), hisz minden esetben pszichés probléma (magányosság, elszigeteltség, depressszió, örömkeresés stb.) áll a hátterében. Ezekről a problémákról már írtam az énmegjelenítés és a társas kapcsolatok fejezeteknél. Tökéletesen átlátható, hogy ez a három terület (identitás-megjelenítés, kapcsolatok, addikció) szorosan összefügg egymással: az egész nem más, mint a részek összessége. Amikor egy gyereknek otthon nincs része elfogadó érzelmekben, nyílt kommunikációban, akkor külső kapcsolódási pontokat fog keresni AZ INTERNETEN. Elsősorban a közösségi oldalakon, ott látszólag tartozik valahova, ahol az aktív online jelenlét (posztolás, lájkolás, csetelés) azt a hatást kelti, hogy figyelnek rá. Mindeközben olyan személyiséget építhet fel a világhálón, ami számára ideális. A kívánt identitás és a gazdag társas kapcsolatok illúziója a pszichésen sérült egyén számára kiváló talajt nyújtanak a függőségnek.

Megnyugtatásul hangsúlyozom: hazánk európai viszonylatban sincs rossz helyzetben az internetfüggőség tekintetében. Érdekességképpen elmondom, hogy Dél-Koreában (ahol a legmagasabb az internetes lefedettség a világon) több millió internetfüggőnek (elsősorban netes játékfüggőknek) biztosítanak tanácsadási programokat és pszichológiai kezeléseket. Dél-Koreában egész extrém esetek is történtek, például egy három hónapos kislány meghalt, mert a szülei, akik épp maratoni online játékban vettek részt, naponta mindössze egyszer adtak enni a kicsinek. Ebben az országban valóban komoly problémát jelent az internetfüggőség.

Magyarországon ilyen szélsőséges viselkedés nem jellemző. Bár egyre többen használnak okostelefont, nézik meg naponta többször Facebook profiljukat (felnőttek is!) több tényező együttes fennállása adhat csak okot komoly aggodalomra. Demetrovics Zsolt és Koronczai Beatrix szakemberek 8 tényezőt sorolnak fel, amelyek közül, ha legalább 5 igaz az egyénre, akkor már gyanakodhatunk, hogy addiktív viselkedést mutat:

- internettel való intenzív foglalkozás (pl. korábbi online aktivitásra gondolás)

- ugyanakkora örömhöz megnövekedett online jelenlét szükséges

- ismételt erőfeszítés az internethasználat csökkentésére

- idegesség, depresszió, labilitás a használat korlátozásánál

- előre eltervezettnél hosszabb internethasználattal eltöltött idő

- munkavégzés vagy kapcsolati károsodás

- hazudozás másoknak az interneten eltöltött időről

- internethasználat hangulatszabályozás céljából

Mint minden más függőségnél, itt sem lehet opció a teljes tilalom! A kulcs a mértékletesség és az egyensúly. Nem maga a függőség a legnagyobb probléma, hanem az annak hátterében álló pszichés zavarok. Hiszem, hogy ha a fent említett tünetegyütteseket felfedezzük egy gyereknél (de akár felnőttnél is!), odafigyeléssel és szeretettel kezelhető az alapprobléma (pl. magány, elszigeteltség érzése), így elérhető, hogy az egyén ne a virtuális térben keresse a boldogságot. 

Mostanra a három veszélyeztetett terület mindegyikével megismertettem a kedves Olvasót, és bízom benne, kristály tisztán látja, hogy mindegyiknél kulcsfontosságú a családi háttér! S, ha látja, kellő útmutatást kapott a bejegyzésekből ahhoz, hogy az arany középútra terelje gyermekét!

Vannak még izgalmas területek a témában, amivel érdemes megismerkedni, így hamarosan újra jelentkezek! Olvassák a blogot akkor is! :)

Niki

A társas kapcsolatok és a közösségi média viszonya

Hetekkel ezelőtt már leírtam a Kedves Olvasónak, hogy a közösségi oldalak használata három területen jelenthet komoly kockázatot azoknál, akik személyiségfejlődésük legsérülékenyebb korszakában vannak! Ez a három terület a következő: identitás-megjelenítés (privát szféra), kapcsolatok és addikció (függőség). Az énmegjelenítés témakörével részletesen foglalkoztam az előző két bejegyzésemben. Ma tovább folytatom a sort és az aktív közösségi média használat és a társas kapcsolatok viszonyáról írok. 

A digitális média megváltoztatja az egymáshoz fűződő viszonyaink jellegét, átformálja az emberi kapcsolatok tapasztalatát. A technika egy új típusú intimitást alakíthat ki. (Steyer, 2015)

Két fiatal beszélget egymással. LÁTSZÓLAG. Valójában egyikük tekintete az okostelefonjára szegeződik, nem foglalkozik azzal, hogy a másik szemébe nézzen. Az sem szokatlan, hogy egymás mellett ülnek és MINDKETTŐ a telefonjába van bukva. Biztos vagyok benne, a legtöbben szemtanúi voltunk már ilyen szituációnak! De hallottam már olyan szülőkről is, akiknek elvonta figyelmét a digitális média: telefonjukat bámultak gyermekük focimeccsén vagy épp egy kézzel lökték a hintát, miközben a másik kezükkel sms-t írtak. (Steyer, 2015) Tehát, ez a fajta viselkedés nem csak a gyerekeket jellemzi, de az ő értelmi és érzelmi fejlődésüket sebezheti meg leginkább. A felelősség pedig elsősorban a szülőké!

A családi háttér kiemelt fontosságú ebben az életkorban, a gyerek számára biztosítani kell egy nyílt kommunikációs rendszert és biztonságot nyújtó, elfogadó érzelmeket. Ha ez hiányzik, ne csodálkozzon senki azon, hogy a kiskamasz a rendkívül gazdag kibervilágba menekül külső kapcsolódási pontokat keresve! (Tari, 2011) Alapvető emberi szükségletét elégíti ki ilyenkor: a valahova tartozás érzését (lásd: Maslow-piramis).

Ez a kulcs: Sherry Turkle, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) pszichológus professzora egy ismertté vált előadásában nagyon fontos gondolatot fogalmazott meg: a technika ott csíp minket fülön, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk. Magányosak vagyunk, ugyanakkor félünk az intimitástól. A közösségi hálózatok a társaság illúzióját adják, a valódi társas kapcsolatok "követelményei" nélkül. Gondoljunk csak bele, egy gyerek, aki nem tapasztal biztonságos érzelmi kapcsolatokat családjában, nem lesz természetes közege az intimitás, magányossá válik, miközben dolgozik benne a valahova tartozás szükséglete. Természetes, hogy elmerül a közösségi média világában, mert az látszólag megoldást nyújt számára. A veszélyt épp a LÁTSZÓLAG jelenti. NEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁT, CSAK ELFEDI AZT! Napjainkban egyre több fiatal társas viszonyait jellemzi, hogy a világhálón keresztül sok emberhez kapcsolódik ugyan, de szociális érzékenysége nem fejlődik.

Sms-ben, facebook üzenetekben (messengeren) beszélgetnek, s közben nem ismerik fel, hogy ahhoz, hogy TÉNYLEG MEGÉRTSÜK ÉS MEGISMERJÜK EGYMÁST, ezek az üzenetek nagyon kevesek! A valódi egymásra figyelés személyes beszélgetés során alakulhat ki. Ez azért is fontos, mert a másokkal való beszélgetések során jobban megismerjük önmagunkat, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi szeretetkapcsolatokat alakíthassunk ki. Pont ez az odafigyelés vész el vagy sérül, amikor a mély beszélgetéseket felváltja a felszínesebb, gesztusoktól, mimikáktól mentes, képernyőn keresztül folytatott kommunikáció. Persze nem tendencia ez még, de fel-fel bukkan a jelenség, és kutya kötelességünk tenni azért, hogy ne is legyen tendencia! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ha a gyereknek otthon része van beszélgetésekben (a szó mélyebb értelmében), ha a családtagok odafigyelnek egymás érzéseire, ha megtisztelik egymást azzal, hogy közös étkezéskor senki sem használja technikai eszközeit, akkor higgyék el (bár gyakorló szülők tapasztalják) a kiskamasznak természetes igénye lesz személyes beszélgetésekre a társas kapcsolataiban. 

A legfontosabb szabály tehát, hogy a kapcsolatok főbb állomásai (megismerés, feltárulkozás, elmélyülés) ne kerüljenek át online térből az offline térbe.  Az egészséges értelmi és érzelmi keretek között felnövő gyermek megtalálja a módját, hogy a digitális technológiát önmaga és társas kapcsolatai hasznára fordítsa. Mi felnőttek saját személyiségünkkel, viselkedésünkkel tehetünk azért, hogy a fiatalok rátaláljanak az arany középútra. Segítsük őket! (és magunkat is:))

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!

Játékosan mesélni, mesésen játszani

"Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény." (Kádár, 2013) Kedves Olvasó, abban szeretnék segíteni, hogy ne legyen labilis az építmény! Ma ott folytatom, ahol múlt héten abbahagytam: a játéknak és a mesének az érzelmi intelligencia (EQ) fejlődésében betöltött szerepénél. 

A saját test megtapasztalása, a valódi kihívások és feladatok döntő fontosságúak az agy számára - állítja Gerald Hüther német agykutató és fejlődés-neuropszichológus. (Nemes, 2009) Egyszerű példákra gondoljanak csak: fára mászás, közös túrázás, szabad játék. Ezek amellett, hogy a cselekvés révén nagyszerű feszültséglevezetők a gyermek számára, kognitív (megfigyelési, észlelési-érzékelési, emlékezeti, gondolkodási) képességeinek kibontakozását is biztosítják. Fontos, hogy a gyerekek olyan dolgokkal foglalkozzanak, amiket megértenek és alakítani tudnak, tehát aktívan beleszólhatnak a történésekbe. Ettől fosztjuk meg, amikor ideje korán televízió elé ültetjük őket. 

A mindennapi életben megmutatkozó példa erre, amikor a kisgyerek először ül a tévékészülék elé. Beszélgetni próbál vele, igyekszik segíteni a szereplőknek, figyelmezteti őket, ha veszély leselkedik rájuk. :) A televízió esetében azonban csak egyetlen dologba szólhat bele: a kívánt csatorna kiválasztásába. Így a legtöbb esetben néhány hét után szomorúan veszik észre, hogy nem tudnak beleszólni a történésekbe és feladják. Veszélyes folyamat zajlik ekkor: a gyerek "megkérdőjelezi önhatékonyságának egy részét."(Nemes 2009, 406.) Ezért javasolja a német professzor, hogy a kicsi iskolakezdés előtt ne kerüljön kapcsolatba tévével vagy számítógéppel. Azt gondolom, napjainkban ez egyre inkább tarthatatlan! Talán az lenne a legfontosabb, hogy mindenképpen megfelelő korlátok és felügyelet mellett engedjük a gyereket élete első néhány évében a képernyős felületek világába. Tehát ne engedjük, hogy a számítógépes játékot válassza a bújócska vagy a homokozás helyett, ne ültessük le a tévé elé, ahelyett, hogy mesélnék neki!

Tudom, a meséléshez idő kell, de ennek a minőségi időnek a hiánya az, amit ha nem adunk meg a gyereknek, megbosszulja önmagát. Nincs is annál fájdalmasabb érzés egy kisgyermek számára, mint az, hogy nincs rá elég idő, hogy kapkodva mesél a szülő. A mesélésnek csak akkor van jótékony hatása, ha nem akarjuk azt lerövidíteni és hagyunk időt a feldolgozására. (Kádár, 2013)

Mesehallgatás során a gyermek nemcsak a mesélőre figyel, hanem befelé is, megelevenedik előtte a történet. Intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall és megrajzolja saját belső képi világát. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a mesélővel való személyes kapcsolata révén érzelmi biztonságban érzi magát. Ha a gyerek sokszor hallgat mesét, akkor gyakorlata lesz a belső képkészítésben, ezáltal válhat az olvasás is izgalmassá számára.  Látszólag ugyan passzív tevékenység az olvasás, agytechnikailag azonban számos dolog történik. A betűket szavakká, a szavakat mondatokká, azokat pedig képekké fűzi össze az olvasó. Sohasem a betűt látja, hanem azt a fantáziavilágot, ami megelevenedik lelki szemei előtt. Ettől a kreativitástól sőt, magától a gondolkodástól is megfosztja a tévé a gyereket: a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítést, nem használja a fantáziáját.(Kádár, 2013)

A bejegyzés végére érve remélem, a kedves Olvasó számára átláthatóvá vált, milyen nagy felelőssége van a szülőnek abban, hogy gyermeke értelmileg és érzelmileg stabil alapokra építkezhessen!

A csodálatos gyermeki világ előtt tisztelegve mai bejegyzésemet egy gyerekszájjal zárom. 4 éves kisfiú és Édesanya beszélget: 
"- Miért puszilgatod mindig Anya kezét?
 - Mert azzal csinálsz nekem mindent" :')
(Forrás: Gyerekszáj|Facebook)

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is! 
Niki

Kedves Olvasó!

Ezt a blogot egyetlen cél hívta életre, a segíteni akarás. :) Segítő szándék azok irányába, akik gyermeket nevelnek vagy még a szülői szerep előtt állnak, akik gyerekekkel foglalkoznak és adott esetben, maguknak az érintett fiataloknak.

Kevés olyan ember van, aki ne hallott volna még a digitális világ, a digitális bennszülöttek vagy a közösségi média fogalmairól. A mai fiatalok mindennapjainak aktív részei a Facebook és társai (Instagram, Twitter, Tumblr, Snapchat). Egyre többen és többet foglalkoznak ezzel a témával (maradjon meg ez a jó szokás!), én pedig hiszem, ez garancia arra, hogy nem megyünk el szó nélkül a változó világ mellett. Érzékenyebbek leszünk a felmerülő problémákra és legjobb tudásunk szerint próbáljuk megoldani azokat. Így teszek én is.

Egyetemi tanulmányaim során érdeklődésem középpontjába azok a gyerekek kerültek, akik a digitális világba születtek bele.  Diplomamunkám célja is az volt, hogy kutatások eredményeinek, elméletek összefüggéseinek feltárásával utat mutassak szülőknek és nevelőknek abban, hogyan lehet a folyamatosan változó körülmények ellenére is értelmileg és érzelmileg érett felnőtteket nevelni a Z és alfa generációk fiataljaiból (általános - és középiskolások, óvodások).

Okleveles kommunikáció - és médiaszakértőként fontos számomra, hogy valamilyen formában segíteni tudjak a legfiatalabb generációk médiatudatossá, kritikai gondolkodóvá válásában.

Sajnos pedagógiai végzettség hiányában a tanulók ilyen jellegű oktatásában nem vehetek részt. Azt a személyes küldetésemet azonban nem adom fel, hogy megszerzett tudásomat átadva támpontokat nyújthassak azoknak, akik szeretnék jobban megismerni azt a világot, amibe gyermekeik, tanulóik élik mindennapjaikat. Hiszem, hogy a mélyebb megértés hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé.

Ígérem Kedves Olvasó, hogy olvasmányos és érdekes, ugyanakkor megfelelően pontos bejegyzésekkel találkozhat majd ezen a felületen.

Fontosnak tartom megjegyezni, nem a megmondó ember szerepében írom ezt a blogot, hanem egy a témában jártas kommunikációs szakértő segítő szándékával. Gondolkodjunk együtt! :) 

A következő bejegyzésig hoztam egy rövid részletet az alapképzésen készített szakdolgozati filmemből, bepillantást engedve a későbbi gondolatmeneteimbe:

Szép napot! 

Niki