2015. április 8., szerda

Játékosan mesélni, mesésen játszani

"Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény." (Kádár, 2013) Kedves Olvasó, abban szeretnék segíteni, hogy ne legyen labilis az építmény! Ma ott folytatom, ahol múlt héten abbahagytam: a játéknak és a mesének az érzelmi intelligencia (EQ) fejlődésében betöltött szerepénél. 

A saját test megtapasztalása, a valódi kihívások és feladatok döntő fontosságúak az agy számára - állítja Gerald Hüther német agykutató és fejlődés-neuropszichológus. (Nemes, 2009) Egyszerű példákra gondoljanak csak: fára mászás, közös túrázás, szabad játék. Ezek amellett, hogy a cselekvés révén nagyszerű feszültséglevezetők a gyermek számára, kognitív (megfigyelési, észlelési-érzékelési, emlékezeti, gondolkodási) képességeinek kibontakozását is biztosítják. Fontos, hogy a gyerekek olyan dolgokkal foglalkozzanak, amiket megértenek és alakítani tudnak, tehát aktívan beleszólhatnak a történésekbe. Ettől fosztjuk meg, amikor ideje korán televízió elé ültetjük őket. 



A mindennapi életben megmutatkozó példa erre, amikor a kisgyerek először ül a tévékészülék elé. Beszélgetni próbál vele, igyekszik segíteni a szereplőknek, figyelmezteti őket, ha veszély leselkedik rájuk. :) A televízió esetében azonban csak egyetlen dologba szólhat bele: a kívánt csatorna kiválasztásába. Így a legtöbb esetben néhány hét után szomorúan veszik észre, hogy nem tudnak beleszólni a történésekbe és feladják. Veszélyes folyamat zajlik ekkor: a gyerek "megkérdőjelezi önhatékonyságának egy részét."(Nemes 2009, 406.) Ezért javasolja a német professzor, hogy a kicsi iskolakezdés előtt ne kerüljön kapcsolatba tévével vagy számítógéppel. Azt gondolom, napjainkban ez egyre inkább tarthatatlan! Talán az lenne a legfontosabb, hogy mindenképpen megfelelő korlátok és felügyelet mellett engedjük a gyereket élete első néhány évében a képernyős felületek világába. Tehát ne engedjük, hogy a számítógépes játékot válassza a bújócska vagy a homokozás helyett, ne ültessük le a tévé elé, ahelyett, hogy mesélnék neki!




Tudom, a meséléshez idő kell, de ennek a minőségi időnek a hiánya az, amit ha nem adunk meg a gyereknek, megbosszulja önmagát. Nincs is annál fájdalmasabb érzés egy kisgyermek számára, mint az, hogy nincs rá elég idő, hogy kapkodva mesél a szülő. A mesélésnek csak akkor van jótékony hatása, ha nem akarjuk azt lerövidíteni és hagyunk időt a feldolgozására. (Kádár, 2013)


Mesehallgatás során a gyermek nemcsak a mesélőre figyel, hanem befelé is, megelevenedik előtte a történet. Intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall és megrajzolja saját belső képi világát. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a mesélővel való személyes kapcsolata révén érzelmi biztonságban érzi magát. Ha a gyerek sokszor hallgat mesét, akkor gyakorlata lesz a belső képkészítésben, ezáltal válhat az olvasás is izgalmassá számára.  Látszólag ugyan passzív tevékenység az olvasás, agytechnikailag azonban számos dolog történik. A betűket szavakká, a szavakat mondatokká, azokat pedig képekké fűzi össze az olvasó. Sohasem a betűt látja, hanem azt a fantáziavilágot, ami megelevenedik lelki szemei előtt. Ettől a kreativitástól sőt, magától a gondolkodástól is megfosztja a tévé a gyereket: a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítést, nem használja a fantáziáját.(Kádár, 2013)


A bejegyzés végére érve remélem, a kedves Olvasó számára átláthatóvá vált, milyen nagy felelőssége van a szülőnek abban, hogy gyermeke értelmileg és érzelmileg stabil alapokra építkezhessen!




A csodálatos gyermeki világ előtt tisztelegve mai bejegyzésemet egy gyerekszájjal zárom. 4 éves kisfiú és Édesanya beszélget: 
"- Miért puszilgatod mindig Anya kezét?
 - Mert azzal csinálsz nekem mindent" :')
(Forrás: Gyerekszáj|Facebook)

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is! 
Niki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése