Tanár-diák szerep a digitális korban: mindenkinek nehéz

Kedves Olvasó! Hosszú hallgatás után jelentkezek újra. Ez idő alatt sem tétlenkedtem, gyűjtöm, feldogozom és továbbadom az információkat. Mai írásomnak - tekintve, hogy nem vagyok szakavatott - nem az a célja, hogy utat mutassak vagy megmondjam, mit, hogyan kellene csinálni. Az egyetlen cél, a gondolatébresztés. 

A tanárok többsége még abban a korban szocializálódott, amikor a tekintélytisztelet és a tanár-diák viszony alá-fölérendeltsége jellemezte az iskolákat. A tanár volt az, aki átadta a tudását és elvárta a tiszteletet, ő volt a tekintélyszemély. A digitális korban fordított szocializációs folyamat zajlik, ahol már nem feltétlen igaz, hogy az idősebb ember a tudás birtokosa.(Tari, 2013) Nehéz helyzet ez, mert az oktatóknak, nevelőknek nem csupán az információs kor és a Z generáció kihívásival kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy a megszokott viselkedésformák átalakulnak. A tanár már nem az a személy, aki mindenkinél mindent jobban tud, hanem az, aki segíthet, hisz az ő nagy előnye a fiatalokkal szemben, hogy van élettapasztalata! 

A mai iskolások idejük nagy részét az online térben töltik, ahol számtalan inger éri őket, a társas kapcsolataik és az információk folyamatosan mozgásban vannak. Marc Prensky, egy nemzetközileg elismert gondolkodó azt írja, az oktatók (akiket ő "digitális bevándorlóknak" nevez) egy idejét múlt (digitális kor előtti) nyelvet beszélnek, és küzdenek azzal, hogy egy olyan korosztályt tanítsanak, akik egy teljesen új nyelven kommunikálnak. A Z generáció kognitív (megismerési) funkciói - a megértés, bevésődés vagy a felidézés - átalakulóban vannak. Kutatások kimutatták, hogy pontosabban idézik fel az információ elérési helyét, mint magát az információt. (Tari, 2011) A médiával telített környezetben a tanulók megszokták a kényelmes hozzáférést és a válaszok szinte azonnali érkezését. Véleményem szerint ebben a témában az egyik leghasznosabb tanács, amit a legnagyobb jóindulattal adhatunk pedagógusoknak az, hogy fogadják el, sok mindent nem tudnak a gyerekek új világáról és éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a diákok segítsenek nekik beilleszkedni ebbe a kultúrába! Engedni kell, hogy olykor a tanulók adjanak nekik útmutatást a digitális világban. A pedagógusok körében teljesen érthető a technikától való félelem, azonban a legfontosabb gondolat ebben a témában megnyugtathatja őket: a tanárok technikával való helyettesítése teljességgel kizárható! A tanuláshoz nélkülözhetetlen az emberek közötti kommunikáció, az élmények megosztása! Ennek igazolására két érdekes információt osztok meg a Kedves Olvasóval. 

A Google kommunikációs ügyvezetője, Alan Eagle olyan iskolába járatja két gyermekét, ahol elutasítják azt a vélekedést, hogy az általános és középiskolákban szükség lenne a technológiára. Ebbe az iskolába számtalan olyan gyerek jár, akinek szülei a legfejlettebb technológiát gyártó cégóriásoknál dolgoznak. Ugye milyen érdekes? Ők, akik applikációkat, okos telefonokat, weboldalakat alkotnak, fejlesztenek szinte kategorikusan elzárkóznak attól, hogy gyermekeik ilyen eszközökkel sajátítsák el a tanulás alapjait. Tudják azt, hogy a tanulásnak az emberi tapasztalatra kell épülnie!

A Medical Daily 2015 tavaszán megjelent cikkében arról írtak, hogy az emberi figyelem időtartama - ami 2000-ben még 12 másodperc volt - 8 másodpercre csökkent a digitális korban. Ez mindössze egy másodperccel rövidebb, mint az aranyhalé, amely 9 másodpercig is képes figyelni. (Tari, 2015)

Mindent egybevetve, látnunk kell, hogy az oktatás az analóg és digitális eszközök együttes használatával válhat hatékonnyá. A Z (iskoláskorúak) és Alfa (óvodások) generáció tagjaitól nem várható el, hogy csak a digitális kor előtti módszerekkel tanuljanak, nem is lennének rá képesek. Ezt kellene megérteni és elfogadni! Ha a tanárok helyzete nehéz, higgyék el, a diákoké még nehezebb! Ezeknek a gyerekeknek ebben a világban nem csak írni, olvasni, számolni vagy kritikusan gondolkodni kell megtanulniuk. A milliónyi ingerekkel teli digitális világban kell megtalálniuk önmagukat, kialakítani társas kapcsolataikat.  Tari Annamária megfogalmazása tökéletesen írja le e generációk helyzetét: "Ha most azt mondjuk ez nem könnyű, akkor csillámporozzuk a helyzetet, mert a valóság az, hogy valójában néha kétségbeejtően nehéz."(Tari 2015, 269.)

Ne hagyjuk, hogy elnémuljanak a gyerekek!

Kedves Olvasó! Mai bejegyzésem lesz az alapja a jövő hétre tervezett írásomnak, amiben egy nagyon komoly és érzékeny témával foglalkozok majd, melynek megértéséhez, átláthatóságához elengedhetetlen a mai bejegyzés. A következő gondolatok nagy része ismerős lesz az Olvasó számára, leírtam már őket korábban, de a téma hordereje "mondhatni" megköveteli, hogy újra és újra foglalkozzunk vele. Természetesen új információkkal is gazdagítom ezt a bejegyzést!

A blogom indulásakor ismertettem az Olvasóval a generációs felosztást, ezzel is érzékeltetve, hogy  a kommunikációs technológiák és az online felületek térhódítása hogyan erősítette a korosztályok közötti különbségeket. Az X (1965-1975 között születettek) és Y (1976-1995 között születettek) generációk tagjainak kirándulásait, utazásait még az jellemezte, hogy elmerültek a látványban, megcsodálták mindazt, ami a szemük elé tárult. (Tari, 2013) A SZEMÜK, NEM PEDIG AZ OKOSTELEFONJUK KÉPERNYŐJE ELÉ! Készített ugyan fotókat mindenki, akinek volt fényképezőgépe, de nem ez volt a legfontosabb egy utazás során (kivéve, ha valaki hivatásos fényképész volt). A Z generációnál (1995-2010 között születettek) és bizony az Y generáció fiatalabbjainál is ez a folyamat megváltozott. Egy ismeretlen, szép helyre érkezve MÁSODPERCEK múlva kezükbe veszik a mobiljukat és már készítik is a fotókat, amiket gyakran a fotókészítés utáni percekben már posztolnak is valamelyik közösségi oldalon. 

Nem is gondolnánk, milyen veszélyt rejt ez magában! Ez a tevékenység mindenkit megfoszt attól, hogy élményeit szavakba öntse, nem ad lehetőséget az érzelmek megélésére. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a fotók legtöbbször szöveg nélkül vagy csak kulcsszavak (hashtag - Instagram) társaságában kerülnek ki online felületre, akkor komolyan aggódhatunk amiatt, hogy valaki képekkel kommunikál szavak helyett. Egyáltalán nem fejleszti a szókincsét, meggátolva ezzel azt, hogy választékos és változatos (pl. szinonímák) beszéddel egy látott vagy egy belső képet úgy tudjon megjeleníteni az egyén, hogy az beszélgetőpartnerének lelki szemei előtt megjelenjen. (Tari, 2013) Gondoljanak csak arra, milyen hátrányt jelenthet ez a már sokat emlegetett érzelmi intelligencia vagy társas kapcsolatok vonatkozásában. Nem titok ma már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. Megfelelő szókincs nélkül pedig nehéz leírni mindazt, amit érzünk vagy gondolunk. (Tari, 2013)

Szülőként sokat tehet az ember azért, hogy ez veszély ne váljon gyermeke valóságává! Kisgyerekkorban a meseolvasás az egyik legjobb eszköz ehhez, külön fejezetet szenteltem ennek a blogomban, olvassák újra, ha szükséges és fogadják meg a tanácsaimat, kérem! Kiskamasz és tinédzserkorban pedig a kommunikáció és hitelesség a kulcs. Ha a gyerek azt látja, hogy a családjában az asztalt körbe ülve nem a mobilját nyomkodja mindenki, hanem egymással beszélgetnek, az lesz a követendő példa számára. Továbbá beszélgessenek sokat, nagyon sokat a gyermekeikkel, mert ABBAN A CSALÁDI KÖZEGBEN, AHOL KEVESET KOMMUNIKÁLNAK, A "GYEREK IS ELNÉMUL" ELŐBB-UTÓBB! (Tari 2013, 333.)

Napjainkban pedig a megfelelő szülői viselkedéshez hozzátartozik az internetről és annak használatáról való beszélgetés is. A kutatók már évek óta vizsgálják, hogy a médiáról, illetve az internetről szóló szülő-gyerek diskurzusok miként befolyásolják a gyerekek fejlődését. Az internethasználat korlátozása és szabályok közé szorítása sohasem lehet olyan eredményes, mint az internethasználatról és az online létezésről való kommunikálás! Annál is inkább így van ez, mert a vizsgálati eredmények azt sugallják, a fiatalok félnek attól, hogy szüleik félreértik őket vagy korlátozzák az internet-hozzáférést, ha mesélnek nekik az online térben szerzett negatív tapasztalataikról.

Nagyon fontos a szülő-gyerek kommunikáció tartalma és minősége, mert a kutatások rámutatnak, hogy a szülőknek hatásuk lehet arra, gyerekük fejlődését károsan befolyásolja-e az internethasználat. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben a 21. században gyereket nevelő felnőttek, de egy kis kíváncsisággal számukra is izgalmas és hasznos lehet a közösségi médiafelületekről szóló diskurzus. Kérem a Kedves Olvasót, hogy törekedjen kialakítani és fenntartani ezt a fajta kommunikációt, mert ennek hiánya valóban ahhoz vezethet, hogy a gyerek nem avatja be szülőjét mindabba, ami az interneten történik vele. Nem beszélget majd. Ennek pedig rendkívül súlyos következményei lehetnek, erről írok majd a jövő heti bejegyzésemben! Olvassák a blogot akkor is!

Párkapcsolatok a közösségi média uralta tinédzserkorban

Kedves Olvasó! Hosszú ideje nem írtam már, de most újra egy izgalmas témával jelentkezek. Előző bejegyzéseimben foglalkoztam már a közösségi oldalak társas kapcsolatokra gyakorolt hatásaival, akkor általánosságban. Most ennek egy specifikus szegmensével szeretném mélyebben megismertetni az Olvasót, mert erről is beszélnünk kell!

Mindannyian társas lények vagyunk, kapcsolatokra vágyunk és arra, hogy tartozzunk valahova. Említettem már, hogy a kamaszkor az identitáskeresés és a kísérletezés korszaka. Ebben az időszakban, ezzel az erős belső késztetéssel élik mindennapjaikat a tinédzserek. Így volt ez 20-30 évvel ezelőtt is.. Egy fontos tényező azonban megváltozott: már nem csak az offline lét szabályai szerint élnek, online létezésük is nagyban meghatározhatja személyiségüket, kapcsolataikat. A serdülőkorban egyre nagyobb szerephez jutnak a szerelmi viszonyok. Ma már nem titok, hogy a fiatalok testileg korábban érnek, átlagosan korábban létesítenek szexuális kapcsolatot is (jelentős hányaduk már általános iskolában elveszíti szüzességét). Nem célom, hogy a hazánkban még mindig gyerekcipőben járó szexuális felvilágosításról vagy egyáltalán a tinédzserek nemi életéről írjak. Azért említettem meg ezt az adatot, hogy minél jobban megértsük, ebben a felgyorsult világban kiemelt jelentőségű, hogy már kamaszkorban hogyan reprezentálják (elsősorban) párkapcsolataikat az online felületeken.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem minden kamaszra jellemző a felelőtlen, túl sokat megmutató online lét! De amíg vannak, akiknek viselkedését ez jellemzi, addig nem mehetünk el szó nélkül mellette! A következő sorokban igyekszek javaslatokat tenni a Kedves Olvasónak, hogy mik azok, amiket bátran mondjon el/beszéljen meg gyermekével e téma kapcsán.

1. Talán az a legfontosabb, hogy a tini megértse, nem kell már a kapcsolat első napjaiban megváltoztatni Facebookon a kapcsolati státuszát. Adjon időt a kapcsolatnak, hogy egyáltalán lássa/érezze mennyire lesz ez komoly. Amikor három hetente vagy két havonta új kapcsolata van azt nem kell a közösségi oldalon is jelezni, mert könnyen megeshet, hogy ez a viselkedés negatív véleményt alakít ki róla és akadályozhatja  későbbi komoly párkapcsolat kialakításában!!!

2. Még véletlenül se állítson be olyan kapcsolati státuszt oldalán, hogy "bonyolult" vagy "nyílt kapcsolat"! Ezek annyira intim és privát információk, amik nem tartoznak minden emberre, aki ismerősünk egy közösségi oldalon. Sohasem adhatják ki ennyire magukat online felületen (sem)!

3. Ha már kapcsolatban van valakivel, ne töltsön fel minden közös programról fotókat, ne jelentkezzen be romantikus vacsoráról stb. Legyen 100%-ban jelen ezekben a pillanatokban, mert ezek csak az övék. Ezek építik a kapcsolatukat. Úgy azonban, hogy építhetik, ha az egyik (netán mindkét fél) folyton a telefonját nyomkodja közben, képeket készít és azonnal megosztja azokat? Az a kapcsolat nem egymásnak szól, hanem a külvilágnak, az pedig lélekben semmit nem ad az embernek, sőt...!

4. Amikor véget ér egy Facebookon  is jegyzett kapcsolat, ne az üzenőfalon írja ki magából az esetleges fájdalmat vagy sértettséget! Beszélgessen a barátaival vagy a szüleivel, sőt töltsön időt egyedül, amikor végig gondolhatja a történteket, így működhet jól az érzelmi feldolgozás. 

Most pedig szeretném elmondani, mi volt az az információ, ami arra késztetett, hogy ezzel a témával foglalkozzak. Nem árulok el nagy titkot, amikor azt mondom, hogy sok felnőtt legalább annyira nem érzi és nem érti az online felületen történő viselkedés fontosságát, mint a Z generáció nagy része. Egy weboldal több, mint 500 emberrel készített kérdőíves kutatást a megcsalásról. Döbbenetes adat született: a megkérdezettek 80%-a ( 550 emberből 440 ember) egyáltalán nem tekinti megcsalásnak a virtuális kapcsolatot (e-mail, webkamera, chat, sms)!!! Azért döbbentett meg mélységesen ez a szám, mert úgy tűnik sok ember azt gondolja a virtuális térben zajló történések nem számítanak. Minden, ami ott történik az ott is marad - az nem komoly, az csak egy játszótér. Kérem szépen a Kedves Olvasót, gondolja ezt végig! Már annak is komoly oka van, ha valaki a való életben létező párkapcsolata mellett online felületen is ismerkedik, kapcsolatot tart fenn más személlyel. Valami hiányzik abból a kapcsolatból, valamit pótolni szeretne az online térben. Továbbá komoly következményei is lehetnek ezeknek a viszonyoknak: eltávolodhatnak egymástól a valós életben kapcsolatot ápoló egyének, a hiányosságokat nem együtt próbálják pótolni, hanem egy külső kapcsolódási pont segítségével. Tény, hogy konkrét testi kontaktus/találkozás nem történik (épp ezért nem mérhető a face-to-face kapcsolatokhoz), de minden, ami a virtuális kapcsolatokban történik nyomot hagy a valódi társas kapcsolatokon! Ha nem is történik megcsalás, az elhidegülés, a kapcsolaton belüli elmagányosodás nagy valószínűséggel bekövetkezik.

Ha felnőtt emberek így gondolkodnak, akkor hogy is várhatnánk el, hogy a tinédzserek tudatosabban reprezentálják önmagukat és kapcsolataikat a közösségi oldalakon? Minden amiről az eddigi bejegyzésekben írtam együttesen segíthetnek mind a szülőknek, mind a gyerekeknek abban, hogy ne becsüljék túl és ne is degradálják online létezésük jellemzőit!

Hamarosan újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!

Közösségi média: az étkezési zavarok táptalaja lehet?

A mai napra egy olyan témát választottam, ami a digitális világban felnövő nemzedék és ezáltal az őket nevelők életében megkerülhetetlen. Oda kell rá figyelni, komolyan kell venni, mert súlyos problémákat okozhat!

Számtalanszor hallhatta, olvashatta már a Kedves Olvasó, hogy a média a valószerűtlen női és férfi alakok ábrázolásával torzítja a médiafogyasztó testészlelését. Különösen veszélyes ez kiskamasz -  és tinédzserkorban (főként lányoknál, de egyre több fiú is érintett), hiszen kialakulóban lévő személyiségük roppant sérülékeny. Továbbá a közösségi oldalak aktív felhasználóiként a folyamatos összehasonlítgatás és egymás véleményezésének kereszttüzében léteznek. Ha mindez nem lenne elég, tombol a bikini szezon: még kiélezettebb az egyén saját testéhez való viszonya!

Kezdjük az elején, a legfontosabbal: a szülői példával! Rendkívül fontos - már óvodás korban is -, hogy a gyerek ne azt hallja szüleitől, hogy elégedetlenek testükkel és másokat is kritizálnak, mert akkor ez lesz számára a követendő példa. Ne a gyerekkel osszuk meg testünkkel kapcsolatos kritikáinkat, mert akkor ő is azt tanulja meg, hogy hibát keressen a saját testén. Marilyn Monroe szavait tartom követendő példának: "Senki sem mondta nekem kicsiként, hogy csinos vagyok. Minden kislánynak kell mondani, hogy szép, még akkor is, ha nem az."  Aki ilyen alapokkal indul el a tinédzserkori identitáskeresés, kísérletezés világába, ellenállóbb lesz a főként a közösségi médiák által felerősödő testkép - és evészavarok kialakulásával szemben. Sőt, Kedves Olvasó, azt javaslom, hogy kiskamaszának mutassa meg (a nagyobbak valószínű már látták, de érdemes együtt is végignézniük) a Dove Valódi Szépség Kampányát! Íme a link: https://www.youtube.com/watch?v=0gqcdWqsBF4 ! 

Mielőtt tovább haladnék, fontosnak tartom tisztázni, mi is a testképzavar és az étkezési zavar, illetve ismertetek három gyerek és serdülőkorban előforduló evészavart. Nem vagyok a téma szakértője, csupán sok-sok olvasás és kutatgatás után olyan információkhoz jutottam, amiket szeretnék megosztani a Kedves olvasóval - a teljesség igénye nélkül! A testképzavar és az evészavarok mondhatni kéz a kézben járnak: a testsúly és az alak észlelésének tartós zavarából adódhatnak az evészavarok, és egyes evészavarok tünetei között van a torzult testkép. 

Az egyik legismertebb és leggyakoribb evészavar az anorexia nervosa, mely pszichés eredetű étvágytalanságot jelent. E betegség fő jellemzői, hogy a beteg drasztikus mértékű fogyásra törekszik az étel elutasításával és túlzott testedzéssel, torzult a testképe és fokozottan fél az elhízástól. (Csenki, 2013)

A leggyakoribb evészavar pedig a bulímia nervosa, melynek vezető tünete a visszatérő falási rohamok.  Ezeket a "zabálásokat" követik, a súlygyarapodás megelőzésének céljából az ismétlődő kompenzáló viselkedésformák: hánytatás, hashajtók stb. (Csenki, 2013)

Napjainkban egyre elterjedtebb evészavar az orthorexia nervosa, az egészségesétel-függőség. A beteg kényszeresen sokat foglalkozik az egészséges táplálkozással, az ételek minőségére figyel megszállottan. (Csenki, 2013)

A legfrissebb statisztikák szerint a közösségi oldalak, mint például az Instagram (okostelefonon történő fotók és rövid videók megosztásán alapul) népszerűbbek, mint valaha. Az ismerősök és ismeretlenek (vannak teljesen nyilvános profilok is) emberek testét, életmódját ábrázoló képek befolyásolják, hogyan látjuk önmagunkat - oly módon, amit nem is gondolnánk. Bár a közösségi médiahasználat és az evészavarok közötti kapcsolatot elemző kutatások még gyerekcipőben járnak, nem árt, ha nem ismeretlen számunkra ez a terület és néhány alapgondolattal tisztában vagyunk. Egyre több olyan Instagram-profil létezik, ahol a felhasználók fotókat töltenek fel a fogyásukról, izmosodásukról, egészséges ételekről, ezzel inspirálva követőiket hasonló életmód kialakítására. Gondoljunk csak bele, ilyen fotókat nézegetve egy identitását még kereső tini milyen könnyen érezhet elégedetlenséget saját testével, táplálkozásával kapcsolatban! Ő azt látja, hogy az adott illető elégedett a testével (különben miért posztolna fotókat magáról állandóan?), sőt, mi több, boldognak tűnik. Azt viszont nem látja a kamasz, hogy ez az egyén sanyargatja magát, kényszeresen próbál csak egészséges ételt fogyasztani, de abból is csak keveset. Ami pedig a legfontosabb: a legtöbb esetben ezek az emberek egyáltalán nem elégedettek a testükkel, egyáltalán nem boldogok! Ahhoz azonban, hogy ezt a serdülő vagy kiskamasz felismerje és megértse nélkülözhetetlen a szülővel folytatott párbeszéd e téma kapcsán. Ha gyerekünk nem is kezdeményez ilyen beszélgetést, nyugodtan kezdeményezzünk mi. Kérdezzünk rá akár konkrétan is: "Egyre többször olvasok arról, hogy fiatal lányok súlyos fogyókúrába, testedzésbe kezdenek, túlzottan ügyelnek az egészséges táplálkozásra, te is tapasztalsz ilyet a környezetedben vagy az interneten kalandozva? Mit érzel/gondolsz ezzel kapcsolatban?". Persze, ez csak egy példa, de mindenképp beszélgetni kell a gyerekkel erről! 

Annál is inkább, mert léteznek olyan oldalak is, ahol evészavarokkal küzdők (persze ők maguk, nincsenek tisztában azzal, hogy betegek) adnak tanácsokat egymásnak, akár arról is, hogyan titkolják el szüleik elől, ha hánytatják magukat, ezek az úgynevezett "pro-ana" oldalak. EZ NEM VICC! Íme az egyik legnépszerűbb: https://theproanalifestyleforever.wordpress.com/thinspiration/! Bár a honlap felhívja a figyelmet, hogy ez nem egy anorexiára "buzdító" oldal, már a képeket elnézegetve is kétsége támad az embernek ezt illetően. Az oldal főszava a thinspiration is ezt támasztja alá: angol szavak szójátéka, mely a thin=vékony és az inspiration=ösztönzés, inspiráció szó összefésülése. Íme egy tanács az oldalról: "Ha eszel,egyél tükör előtt,mert akkor megundorodsz magadtól és elmegy az étvágyad." (Bakos, 2011)  Egészen döbbenetes, ugye?!

Természetesen nem azt mondom, hogy minden gyereknek, aki aktívan használja a közösségi médiát, torzulni fog a testképe és étkezési zavarokkal küzd majd vagy, hogy mindenki aki képet posztol fogyásáról, testedzésének eredményéről, az beteg! Csupán arra próbáltam meg felhívni a figyelmet, hogy ezek az oldalak potenciális táptalajt nyújtanak ezeknek a pszichés eredetű betegségeknek a kialakulásához. A mai gyerekekre annyi veszély leselkedik, amire az eddigi generációknál nem igen volt példa. Nehéz helyzetben vannak és "kutyakötelességünk" segíteni nekik boldogulni!

Hamarosan újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is! :)

Függőség: nem szabad vészharangot kongatni!

Elérkeztünk az általam elsősorban a közösségi oldalak kapcsán felvázolt kockázati hármas (énmegjelenítés, társas kapcsolatok, addikció) utolsó területéhez. Mai bejegyzésemben az internetfüggőségről, azon belül is a közösségi médiák iránti függőségről írok néhány hasznos gondolatot.

Nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi interneten eltöltött idő jelent függőséget, ezért célszerű nem is ilyen számszerűen megközelíteni ezt a kérdést. Fontos megjegyezni, hogy a szakmában sincs konszenzus e jelenség mibenlétéről, sőt az elnevezéséről sem: egyesek problémás internethasználatról, mások internetfüggőségről beszélnek. (Demetrovics és Koronczai, 2010) Az internethasználat, ezen belül a közösségi oldalak (Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr stb.) használata rendkívül addiktív. Elsősorban pszichológiai függőséget okoznak (felborul a normál életvitel), hisz minden esetben pszichés probléma (magányosság, elszigeteltség, depressszió, örömkeresés stb.) áll a hátterében. Ezekről a problémákról már írtam az énmegjelenítés és a társas kapcsolatok fejezeteknél. Tökéletesen átlátható, hogy ez a három terület (identitás-megjelenítés, kapcsolatok, addikció) szorosan összefügg egymással: az egész nem más, mint a részek összessége. Amikor egy gyereknek otthon nincs része elfogadó érzelmekben, nyílt kommunikációban, akkor külső kapcsolódási pontokat fog keresni AZ INTERNETEN. Elsősorban a közösségi oldalakon, ott látszólag tartozik valahova, ahol az aktív online jelenlét (posztolás, lájkolás, csetelés) azt a hatást kelti, hogy figyelnek rá. Mindeközben olyan személyiséget építhet fel a világhálón, ami számára ideális. A kívánt identitás és a gazdag társas kapcsolatok illúziója a pszichésen sérült egyén számára kiváló talajt nyújtanak a függőségnek.

Megnyugtatásul hangsúlyozom: hazánk európai viszonylatban sincs rossz helyzetben az internetfüggőség tekintetében. Érdekességképpen elmondom, hogy Dél-Koreában (ahol a legmagasabb az internetes lefedettség a világon) több millió internetfüggőnek (elsősorban netes játékfüggőknek) biztosítanak tanácsadási programokat és pszichológiai kezeléseket. Dél-Koreában egész extrém esetek is történtek, például egy három hónapos kislány meghalt, mert a szülei, akik épp maratoni online játékban vettek részt, naponta mindössze egyszer adtak enni a kicsinek. Ebben az országban valóban komoly problémát jelent az internetfüggőség.

Magyarországon ilyen szélsőséges viselkedés nem jellemző. Bár egyre többen használnak okostelefont, nézik meg naponta többször Facebook profiljukat (felnőttek is!) több tényező együttes fennállása adhat csak okot komoly aggodalomra. Demetrovics Zsolt és Koronczai Beatrix szakemberek 8 tényezőt sorolnak fel, amelyek közül, ha legalább 5 igaz az egyénre, akkor már gyanakodhatunk, hogy addiktív viselkedést mutat:

- internettel való intenzív foglalkozás (pl. korábbi online aktivitásra gondolás)

- ugyanakkora örömhöz megnövekedett online jelenlét szükséges

- ismételt erőfeszítés az internethasználat csökkentésére

- idegesség, depresszió, labilitás a használat korlátozásánál

- előre eltervezettnél hosszabb internethasználattal eltöltött idő

- munkavégzés vagy kapcsolati károsodás

- hazudozás másoknak az interneten eltöltött időről

- internethasználat hangulatszabályozás céljából

Mint minden más függőségnél, itt sem lehet opció a teljes tilalom! A kulcs a mértékletesség és az egyensúly. Nem maga a függőség a legnagyobb probléma, hanem az annak hátterében álló pszichés zavarok. Hiszem, hogy ha a fent említett tünetegyütteseket felfedezzük egy gyereknél (de akár felnőttnél is!), odafigyeléssel és szeretettel kezelhető az alapprobléma (pl. magány, elszigeteltség érzése), így elérhető, hogy az egyén ne a virtuális térben keresse a boldogságot. 

Mostanra a három veszélyeztetett terület mindegyikével megismertettem a kedves Olvasót, és bízom benne, kristály tisztán látja, hogy mindegyiknél kulcsfontosságú a családi háttér! S, ha látja, kellő útmutatást kapott a bejegyzésekből ahhoz, hogy az arany középútra terelje gyermekét!

Vannak még izgalmas területek a témában, amivel érdemes megismerkedni, így hamarosan újra jelentkezek! Olvassák a blogot akkor is! :)

Niki

Énmegjelenítés és annak kockázatai a közösségi oldalakon

"A technológia iránti rajongásunk a szeretet egyszerű alternatívája." Jonathan Franzen

Ahogy ígértem, mostantól elsősorban a közösségi hálózatokkal fogok foglalkozni. Egy 2013-as hazai tanulmány szerint a megkérdezett 13-16 évesek 76%-a rendelkezett saját profillal legalább egy közösségi oldalon! Biztosak lehetünk abban, ez a szám azóta csak nőtt! Alapvető fontosságú tehát, hogy a szülő minél többet tudjon arról, ezek az oldalak milyen hatással lehetnek a gyerekekre.

A közösségi oldalak használata három területen jelenthet kockázatot a gyerek- és serdülőkorban. Sőt, azt hiszem, mindannyiunk életében. A különbség - mint korábban már említettem - abban van, hogy ezek a fiatalok személyiségfejlődésük legsérülékenyebb korszakában vannak! Ez a három terület a következő: identitás-megjelenítés (privát szféra), kapcsolatok és addikció (függőség). Mindhárom témával külön foglalkozom, mert mindegyik megérdemel egy-egy önálló bejegyzést! Mai írásomban az identitás-megjelenítés témakörébe avatom be az Olvasót. Nagy valószínűséggel, jövő héten is ezt folytatom majd, hiszen elengedhetetlen ennek a területnek a részletes megismerése.

A közösségi médiák használatát két alapvető emberi szükséglet motiválja: 1) a valahova tartozás érzése és 2) az önmegjelenítés szükséglete (jó benyomás keltésére való folyamatos törekvés). Utóbbival foglalkozom most részletesen. A közösségi oldalakon létrehozott profilok és az ott tanúsított online létezés jellemzői az énmegjelenítés egy teljesen új formáját jelentik. Ez a virtuális identitás, az avatár, ami az Informáicós Technológia (angol nyelvű rövidítése: IT) világában terjedt el, mint az internetfelhasználónak a virtuális világban való vizuális megtestesülése. Az avatárok által az egyén lehetőséget kap arra, hogy közöljön valamit magáról, megalkosson egy számára ideális vagy vágyott személyiséget. (Tari, 2011) A leggyakoribb felhasználói viselkedés mögött kétségtelenül felfedezhető az önmegjelenítés szükséglete: szinte mindenki folyamatosan arra törekszik, hogy jó benyomást keltsen. Bejelentkezik egy romantikus vacsoráról, fotót posztol  tengerparti nyaralásról, nagycsaládi eseményekről vagy az újonnan beszerzett legmenőbb ruhadarabról, a sikeres vizsgákról stb. Ez számos igen komoly veszélyt rejt magába! 

Egyrészt megtörténhet - különösen gyerek- és kamaszkorban -, hogy az egyén nem tudja meghúzni a határvonalat a valós élet és a közösségi oldalak világa között, nem tud stabil identitás kialakítani. Fontos megjegyezni, hogy nem mindenkinél tapasztalható eltérés a két személyiség között, de az biztos, hogy amit begépelünk egy internetes oldalon az nem pontosan ugyanaz, amit személyes interakció során mondanák. Senki sem tudja teljes hitelességgel ugyanazt nyújtani online, mint offline. (Tari, 2011) Prózaian egyszerű oka van ennek: az interneten lehetőségünk van átgondolni, amit leírunk vagy kitörölni, ha nem tetszik az első megfogalmazás és újraírni. Sőt, a mimikánk és a gesztusaink sem árulnak el minket - hiába az emotikonok használata. Személyes beszélgetés során erre aligha van lehetőségünk, az sokkal spontánabb interakció. Véleményem szerint az interneten zajló énmegjelenítés: steril, és nem a szó legnemesebb értelmében írom ezt. Csak azt és csak úgy tárom fel mások előtt, amiről azt hiszem, jó színben tüntethet fel engem. Itt a másik komoly kockázat: tinédzserkorban rendkívül fontos a kortársak véleménye, így a legtöbb fiatal ismerősei vagy akár ismeretlenek profiljaihoz hasonlítja magát. Ez azonban MINDIG TORZ KÉPET MUTAT - az előbb említettek miatt! Fontos a gyerekben tudatosítani, hogy az nem maga az ÉLET, sokkal inkább egy SZÍNHÁZ! Elnézését kérem kedves Olvasó az erős szóhasználatért, de úgy érzem, így tudom a leghatékonyabban érzékeltetni a kockázatokat. 

Az online létezés, főként a megosztás funkció kapcsán Tari Annamária egy lényeges mozzanatra hívja a figyelmet, ami nagyban befolyásolja a tizenévesek személyiségének alakulását: ez az érzelmi inkontinencia. Ahhoz, hogy képesek legyünk érzelmileg feldolgozni az élet eseményeit, a konfliktusokat, szükség van megértő érzelmekre és időre. A valódi megértés és feloldás lélektani folyamata hosszú időt vesz igénybe, s ezalatt jó, ha az egyén ezeket a tartalmakat nem adja ki magából. Azért van szükség erre a "magában tartása", avagy a tartalmazásra, mert így lehetőség van átgondolt döntéseket hozni. Ez pedig az ideális és elérni kívánt felnőtt személyiség egyik legfontosabb jellemzője. (Tari, 2010) A közösségi oldalakon a legtöbb Z generációs (ez természetesen nem csak rájuk jellemző) egy feszült érzelmi helyzetben azonnal "kiírja"magából a történteket: saját pszichés tartományából egy publikus térbe helyezi át érzelmeit. Ezzel feloldja a tartalmazás szükséges zárlatát, ugyanis inkontinens (lélektani értelemben annyit tesz: katarzisélmény nélküli) módon engedi ki a lelki tartalmakat. Így az egyént érő ingerek egyáltalán nem vagy később kerülnek valóban feldolgozásra. A kiskamasz ezáltal nem tanulja meg, hogy a nehézségekkel szembe kell nézni, nem elmenekülni előlük. (Tari, 2010) Ezért is rendkívül fontos, hogy legyen egy személy a gyerek életében, aki hitelesen képviseli a személyes jelenlét és a valódi érzelmi átélés fontosságát!!!

Félreértés ne essék, a közösségi oldalon való létezés a kockázatok mellett lehetőségeket is rejt magába (pl. nyitottabb személyiség kialakulását, rugalmasabb gondolkodást stb), minden attól függ, sikerül-e tudatos, megfontolt digitális polgárt nevelni a gyerekekből. Következő bejegyzésemben az énmegjelenítés egy másik fontos területével, a privát szférával foglalkozok majd. Addig is nézzék végig az alábbi videót, rendkívül érzékenyen mutatja be, miként uralhatja minden pillanatunkat a digitális világ.

Niki

Létfontosságú a szülői szerep a digitális korszakban

"...A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket és azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben." (Rudolf Steiner)

Napjainkra alapjaiban változott meg önmagunk és a társas világ megismerési folyamata. Az okostelefonok, személyi számítógépek és az internet kiegészítik, adott esetben háttérbe szoríthatják a hagyományos (személyes kapcsolatokon keresztül történő) tapasztalatszerzési mintákat. Hol is lenne ennek nagyobb jelentősége, mint azok életében, akiknek identitása még csak most formálódik, akiknek egy ilyen változó világban kell megtanulniuk, hogyan alakítsanak ki sikeres és biztonságot nyújtó társas kapcsolatokat? A képernyős felületekben gazdag világban egyáltalán nem mindegy, honnan szerzi ismereteit egy kiskamasz és az interneten keresztül milyen értékítéletekkel, véleményekkel találkozik.

Rendkívül fontos lenne tehát, hogy mindig legyen egy felnőtt a gyerek mellett, aki ellenőrzi a forrás hitelességét, aki a virtuális világban való kalandozást épp úgy figyeli és szükség esetén korlátozza, ahogy azt a valós életben is tennie kell! Tény, hogy a Z generáció fiataljainak digitális világról való tudása jóval meghaladja szüleikét, de ezzel együtt ŐK MÉG MINDIG GYEREKEK! Optimális érzelmi és értelmi fejlődésükhöz szükségük van arra, hogy a televízión és az interneten keresztül hozzájuk eljutó szűretlen információkat valaki megfelelő kontextusba helyezze számukra. Annál is inkább így van ez, mert a dr. Kósa Éva, dr. Antalóczy Tímea és dr. László Miklós által végzett kutatások eredményei elszomorító képet festenek e témában.

A szakemberek a 2011 szeptemberében megrendezett VI. Nemzetközi Médiakonferencián ismertették akkori kutatási eredményeiket. 13 és 17 éves kor közötti gyerekek médiahasználati szokásait vizsgálták. Az eredmények alapján többek között elmondható: 
- a 13 és 17 év közötti kamaszok 91%-a internettel ellátott háztartásban él 
- 65%-uk mindenféle ellenőrzés és szabályok nélkül használhatja a világhálót és a televíziót.
2013 szeptemberében a következő Médiakonferencián a kutatók bemutatták legfrissebb adataikat:
- az internet hozzáférés már szinte teljes volt: 95% 
- a megkérdezettek felénél (48-62%) továbbra sem vonatkozik semmilyen szabály a tv és internet használatra. 
- 80%-uknál korlátozás nélkül engedik, hogy profilt hozzanak létre közösségi oldalon! 
- még egy figyelmet érdemlő adat: az általános iskolások 68%-a 10 ÉVES KOR ELŐTT már internetezett, míg a középiskolásoknak csak a 23%-a (mindössze 4 év van közöttük) !!!

A számok önmagukért beszélnek: két év alatt alig történt változás a szülői hozzáállásban! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, a tudatos és megfontolt szülői nevelés a digitális világban szocializálódó generáció számára nélkülözhetetlen feltétele a stabil értékekkel bíró személyiség kialakulásának! 
Technikai oldalról a szülők rendelkezésére állnak nagyszerű lehetőségek: a gyermek számára létrehozott felhasználói fiók a számítógépen vagy az internetes szűrőprogramok. Célszerű ezeket együttesen használni. Ehhez nyújt segítséget ez a weboldal, itt minden hasznos információt megtalálhatnak! Természetesen a személyes kapcsolatokon keresztül is rendelkezés állnak alternatívák, melyek segíthetik a szülők "munkáját". Ezekről részletesen a következő bejegyzésekben fogok írni.

Jövő héten a közösségi médiák kapcsolatokra, identitásra gyakorolt hatásaival foglalkozok majd! Olvassák a blogot akkor is!

A korai érzelmi kapcsolatok fontossága

Nem csak és kizárólag a képernyős felületekben gazdag világ – amibe beleszülettek – határozza meg, ki lesz belőlük. Tragédia lenne, ha ezt elhinnénk! – Ez a személyes meggyőződésem! Ez a gondolatom inspirált a téma kutatásában, és ezt támasztottam alá a diplomamunkámban.

Ahhoz, hogy valóban mélyre láthassunk, az elején kell kezdenünk. Első lépésként ismerjük, értsük meg a csecsemő – és gyermekkori élmények rendkívüli fontosságát a későbbi személyiség alakulásában. Ehhez elengedhetetlen a mai és a jövő heti bejegyzés! Ajánlom azoknak, akik még csak tervezik a gyerekvállalást, és ajánlom azoknak, akik már gyermeket nevelnek. Innen indulunk el, ez lesz az alap, amire építkezünk!

Annál is inkább, mert a Z generáció második hullámába tartozók (2005 és 2010 közötti születésűek) még javában élik gyerekkorukat, még érdemben fel lehet használni azt a tudást, amit átadok a kedves Olvasónak. Főképp igaz ez, az alfa generációra, hisz ők életük legelején járnak. A Z generáció idősebb tagjai (1995 és 2000 között születettek) már túl vannak a csecsemő – és korai gyerekkori éveken, így az őket nevelőknek azért tartom fontosnak bemutatni ezeket az ismeretek, hogy merjenek tisztán látni. A digitális világ önmagában nem tehető felelőssé a gyerekeket érintő esetleges problémákért! Döntő jelentőségű ezt megérteni és elfogadni!

A tudomány számára ma már nem titok, emberi kapcsolataink és a bennük átéltek komoly hatást gyakorolnak a génműködésre, az agyi idegsejthálózatok elraktározzák azokat. A környezet és a gének között szüntelen párbeszéd van! Tekintélyes neurobiológiai kutatások igazolják, hogy az empátia kialakulásért, a szeretetre való képességért a tükörneuronok tevékenysége a felelős. (Bauer 2010, 2011) Egy olasz kutatócsoport munkájához kötődik e neuronok felfedezése. (Erre nem térek ki részletesebben, akit érdekel a kutatás, annak ajánlom Joachim Bauer Miért érzem azt, amit te? – Ösztönös kommunikáció és a tükörneuronok titka című könyvét.)

A tükrözésre szükség van ahhoz, hogy a gyermekben kialakuljon az empátia és a kötődésérzet. Az újszülött már rendelkezik azzal a tükörneuron rendszerrel, amely képessé teszi őt a legfontosabb emberekkel történő tükrözéses tevékenységekre. Nagyszerű példa erre, amikor valaki kanállal etet egy kisbabát és maga is önkéntelenül kinyitja a száját. Tátott szájra az újszülött is tátott szájjal reagál. J Ez a lenyűgöző utánzóképesség az alapja annak, hogy már a kisgyermek életének elején kialakuljon a kötődés közte és gondozója között. (Bauer, 2010)

Az érzelmi kapcsolatok kialakításának lehetőségét a csecsemők számára a tükörneuronok adják meg. Például amikor a kisbaba mosolyog, és mi visszamosolygunk rá, azzal segítjük az érzelmi reagálás képességének kialakulását. Bíztató és megnyugtató, hogy már ilyen korán tehetünk azért, csemeténk olyan stabil alapokra építkezzen, ami megvédheti őt a digitális környezet potenciális ártalmaitól.

Az empátia és a kötődésérzet a fejlett érzelmi intelligencia (EQ) alappillérei. Ami épp oly fontos az életben való boldoguláshoz, mint az értelmi intelligencia (IQ). Különösen így van ez a virtuális világban, ahol a korának megfelelő érzelmi intelligencia hiányában komoly veszélynek van kitéve a gyermek identitásának fejlődése és társas kapcsolatai. (Későbbi bejegyzéseimben bővebben olvashat majd erről!)

Az érzelmi intelligenciát nagyon jól lehet fejleszteni mese és játék segítségével! Erről írok a következő héten. Olvassák a blogot akkor is!

Niki

A generációs felosztás

Kedves Olvasó! Ez a bejegyzés biztosan hosszú lesz majd, de nem látom értelmét szétdarabolni, így alkot egységet! Kérem, szánjon rá időt és olvassa el, mert egy-egy gondolat, ha megérik bennünk, segít élni! :)

Megváltozott a minket körülvevő világ. A digitális televíziók, az okostelefonok, a számítógépek és az internet formálják életünket. Ahhoz, hogy megértsük napjainkban miért különösen fontos, hogy nagyobb odafigyeléssel és toleranciával forduljanak egymáshoz a különböző korosztályok képviselői, látnunk kell, hogy a más környezetben történő szocializáció milyen alapvető változásokat eredményez az adott nemzedék életében.

Miközben a kézzel írott levelektől eljutottunk odáig, hogy szinte mindenkinek van mobiltelefonja és otthoni számítógépe alapjaiban formálódtak át addig szilárdnak hitt minták és szokások. A generációs felosztás ezt az átalakulást igyekszik érzékeltetni. Hazánkban Tari Annamária, klinikai szakpszichológus nevéhez fűződik a korcsoportok tagolásának ismertté válása:

Veteránok (az 1920-30-as években születettek): Ők ma már dédszülők, nagyszülők, akiknek többsége idegenkedve szemléli ezt a világot. (Tari, 2010)

Baby-boom (az 1946-1964 között születettek): Közülük az idősebbek életfelfogását nagymértékben meghatározta az a korszak, amiben éltek: a szocializmus. A tisztelet és a tekintély voltak a legfontosabb jellemzők a gyereknevelésben és a munkában. E generáció fiatalabbjai pedig átélték a rendszerváltást, a bizonytalanságot. (Tari, 2010)

Az X generáció (1965-1975 között születettek): Ők azok, akik átélték, ahogy az információs és kommunikációs technológiák tért hódítanak. Látták, ahogy a számítógép felváltja az írógépet. Ennek ellenére még ma is inkább telefonálnak, mintsem e-mailt írjanak. (Tari, 2010)

Az Y generáció (1976-1995 között születettek): Ők már abban a világban szocializálódtak, ahol a mobiltelefon és a számítógép természetes közeget jelentett. Teljesen eltérő viszonyuk van a technikai eszközökhöz, mint a korábbi nemzedékeknek. Az Y-generáció fiatalabbjai egyre később kezdenek állást keresni, tanulmányaikat is később fejezik be, mint felmenőik. Náluk figyelhető meg először, hogy a csoporthoz tartozás élményét az interneten kezdik keresni és gyakran ott is találják meg. (Tari, 2010)

A Z generáció (1995-2010 között születettek): Ők azok, akik miatt létrehoztam ezt a blogot. A digitális világ kezdetén születtek, amit a technikai eszközök és az internet rohamszerű fejlődése jellemzett. Számukra az okostelefonok, a közösségi portálok, a virtuális térben zajló kommunikáció mindennapi életük meghatározó részéivé váltak. Ez a korábbi generációk számára új környezet átformálja a kommunikációs mintákat, a társas viselkedés korábbi szabályait és a személyiség fejlődését. (Tari, 2011)

A Z generáció tagjainak másik ismert és divatossá vált megnevezése a digitális bennszülöttek. Gondolkodásuk és információfeldolgozási folyamataik alapvető eltéréseket mutatnak elődeikéhez képest. Ők az Internet digitális nyelvének anyanyelvi beszélői. Hozzájuk képest szüleik és tanáraik digitális bevándorlók, akik csak életük egy későbbi pontján kapcsolódtak be az újdonságokkal teli környezetbe. ("Digital Natives, digital immigrants" 2013)

Az alfa generáció (2010 után születettek): Tari Annamária szavaival élve "ők azok, akiket a babakocsikba tologatnak". Róluk még keveset tudunk. Egyes feltételezések szerint ők rendelkeznek majd a legmagasabb iskolai végzettséggel és ők élnek a legtovább az emberiség történetében. Ugyanakkor ők lesznek legmagányosabb nemzedék. Természetesen ezek még csak feltevések, én hiszem, hogy lehet tenni az elmagányosodásuk ellen! Ehhez is igyekszek majd segítséget nyújtani egy-egy bejegyzésemben.

Áttekintve a generációs felosztást, kétség sem férhet hozzá, a Z generáció fiataljai OLYAN HELYZETBEN VANNAK, AMIRE EDDIG NEM VOLT PÉLDA! Ezért különösen fontos, hogy minél élesebben lássuk a változásokat, azok okait és segítsük az átalakult körülményekhez való sikeres alkalmazkodást!

Jövő héten újra jelentkezek! Olvassák a blogot akkor is!

Niki

Kedves Olvasó!

Ezt a blogot egyetlen cél hívta életre, a segíteni akarás. :) Segítő szándék azok irányába, akik gyermeket nevelnek vagy még a szülői szerep előtt állnak, akik gyerekekkel foglalkoznak és adott esetben, maguknak az érintett fiataloknak.

Kevés olyan ember van, aki ne hallott volna még a digitális világ, a digitális bennszülöttek vagy a közösségi média fogalmairól. A mai fiatalok mindennapjainak aktív részei a Facebook és társai (Instagram, Twitter, Tumblr, Snapchat). Egyre többen és többet foglalkoznak ezzel a témával (maradjon meg ez a jó szokás!), én pedig hiszem, ez garancia arra, hogy nem megyünk el szó nélkül a változó világ mellett. Érzékenyebbek leszünk a felmerülő problémákra és legjobb tudásunk szerint próbáljuk megoldani azokat. Így teszek én is.

Egyetemi tanulmányaim során érdeklődésem középpontjába azok a gyerekek kerültek, akik a digitális világba születtek bele.  Diplomamunkám célja is az volt, hogy kutatások eredményeinek, elméletek összefüggéseinek feltárásával utat mutassak szülőknek és nevelőknek abban, hogyan lehet a folyamatosan változó körülmények ellenére is értelmileg és érzelmileg érett felnőtteket nevelni a Z és alfa generációk fiataljaiból (általános - és középiskolások, óvodások).

Okleveles kommunikáció - és médiaszakértőként fontos számomra, hogy valamilyen formában segíteni tudjak a legfiatalabb generációk médiatudatossá, kritikai gondolkodóvá válásában.

Sajnos pedagógiai végzettség hiányában a tanulók ilyen jellegű oktatásában nem vehetek részt. Azt a személyes küldetésemet azonban nem adom fel, hogy megszerzett tudásomat átadva támpontokat nyújthassak azoknak, akik szeretnék jobban megismerni azt a világot, amibe gyermekeik, tanulóik élik mindennapjaikat. Hiszem, hogy a mélyebb megértés hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé.

Ígérem Kedves Olvasó, hogy olvasmányos és érdekes, ugyanakkor megfelelően pontos bejegyzésekkel találkozhat majd ezen a felületen.

Fontosnak tartom megjegyezni, nem a megmondó ember szerepében írom ezt a blogot, hanem egy a témában jártas kommunikációs szakértő segítő szándékával. Gondolkodjunk együtt! :) 

A következő bejegyzésig hoztam egy rövid részletet az alapképzésen készített szakdolgozati filmemből, bepillantást engedve a későbbi gondolatmeneteimbe:

Szép napot! 

Niki