Függőség: nem szabad vészharangot kongatni!

Elérkeztünk az általam elsősorban a közösségi oldalak kapcsán felvázolt kockázati hármas (énmegjelenítés, társas kapcsolatok, addikció) utolsó területéhez. Mai bejegyzésemben az internetfüggőségről, azon belül is a közösségi médiák iránti függőségről írok néhány hasznos gondolatot.

Nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi interneten eltöltött idő jelent függőséget, ezért célszerű nem is ilyen számszerűen megközelíteni ezt a kérdést. Fontos megjegyezni, hogy a szakmában sincs konszenzus e jelenség mibenlétéről, sőt az elnevezéséről sem: egyesek problémás internethasználatról, mások internetfüggőségről beszélnek. (Demetrovics és Koronczai, 2010) Az internethasználat, ezen belül a közösségi oldalak (Facebook, Instagram, Twitter, Tumblr stb.) használata rendkívül addiktív. Elsősorban pszichológiai függőséget okoznak (felborul a normál életvitel), hisz minden esetben pszichés probléma (magányosság, elszigeteltség, depressszió, örömkeresés stb.) áll a hátterében. Ezekről a problémákról már írtam az énmegjelenítés és a társas kapcsolatok fejezeteknél. Tökéletesen átlátható, hogy ez a három terület (identitás-megjelenítés, kapcsolatok, addikció) szorosan összefügg egymással: az egész nem más, mint a részek összessége. Amikor egy gyereknek otthon nincs része elfogadó érzelmekben, nyílt kommunikációban, akkor külső kapcsolódási pontokat fog keresni AZ INTERNETEN. Elsősorban a közösségi oldalakon, ott látszólag tartozik valahova, ahol az aktív online jelenlét (posztolás, lájkolás, csetelés) azt a hatást kelti, hogy figyelnek rá. Mindeközben olyan személyiséget építhet fel a világhálón, ami számára ideális. A kívánt identitás és a gazdag társas kapcsolatok illúziója a pszichésen sérült egyén számára kiváló talajt nyújtanak a függőségnek.

Megnyugtatásul hangsúlyozom: hazánk európai viszonylatban sincs rossz helyzetben az internetfüggőség tekintetében. Érdekességképpen elmondom, hogy Dél-Koreában (ahol a legmagasabb az internetes lefedettség a világon) több millió internetfüggőnek (elsősorban netes játékfüggőknek) biztosítanak tanácsadási programokat és pszichológiai kezeléseket. Dél-Koreában egész extrém esetek is történtek, például egy három hónapos kislány meghalt, mert a szülei, akik épp maratoni online játékban vettek részt, naponta mindössze egyszer adtak enni a kicsinek. Ebben az országban valóban komoly problémát jelent az internetfüggőség.

Magyarországon ilyen szélsőséges viselkedés nem jellemző. Bár egyre többen használnak okostelefont, nézik meg naponta többször Facebook profiljukat (felnőttek is!) több tényező együttes fennállása adhat csak okot komoly aggodalomra. Demetrovics Zsolt és Koronczai Beatrix szakemberek 8 tényezőt sorolnak fel, amelyek közül, ha legalább 5 igaz az egyénre, akkor már gyanakodhatunk, hogy addiktív viselkedést mutat:

- internettel való intenzív foglalkozás (pl. korábbi online aktivitásra gondolás)

- ugyanakkora örömhöz megnövekedett online jelenlét szükséges

- ismételt erőfeszítés az internethasználat csökkentésére

- idegesség, depresszió, labilitás a használat korlátozásánál

- előre eltervezettnél hosszabb internethasználattal eltöltött idő

- munkavégzés vagy kapcsolati károsodás

- hazudozás másoknak az interneten eltöltött időről

- internethasználat hangulatszabályozás céljából

Mint minden más függőségnél, itt sem lehet opció a teljes tilalom! A kulcs a mértékletesség és az egyensúly. Nem maga a függőség a legnagyobb probléma, hanem az annak hátterében álló pszichés zavarok. Hiszem, hogy ha a fent említett tünetegyütteseket felfedezzük egy gyereknél (de akár felnőttnél is!), odafigyeléssel és szeretettel kezelhető az alapprobléma (pl. magány, elszigeteltség érzése), így elérhető, hogy az egyén ne a virtuális térben keresse a boldogságot. 

Mostanra a három veszélyeztetett terület mindegyikével megismertettem a kedves Olvasót, és bízom benne, kristály tisztán látja, hogy mindegyiknél kulcsfontosságú a családi háttér! S, ha látja, kellő útmutatást kapott a bejegyzésekből ahhoz, hogy az arany középútra terelje gyermekét!

Vannak még izgalmas területek a témában, amivel érdemes megismerkedni, így hamarosan újra jelentkezek! Olvassák a blogot akkor is! :)

Niki

A társas kapcsolatok és a közösségi média viszonya

Hetekkel ezelőtt már leírtam a Kedves Olvasónak, hogy a közösségi oldalak használata három területen jelenthet komoly kockázatot azoknál, akik személyiségfejlődésük legsérülékenyebb korszakában vannak! Ez a három terület a következő: identitás-megjelenítés (privát szféra), kapcsolatok és addikció (függőség). Az énmegjelenítés témakörével részletesen foglalkoztam az előző két bejegyzésemben. Ma tovább folytatom a sort és az aktív közösségi média használat és a társas kapcsolatok viszonyáról írok. 

A digitális média megváltoztatja az egymáshoz fűződő viszonyaink jellegét, átformálja az emberi kapcsolatok tapasztalatát. A technika egy új típusú intimitást alakíthat ki. (Steyer, 2015)

Két fiatal beszélget egymással. LÁTSZÓLAG. Valójában egyikük tekintete az okostelefonjára szegeződik, nem foglalkozik azzal, hogy a másik szemébe nézzen. Az sem szokatlan, hogy egymás mellett ülnek és MINDKETTŐ a telefonjába van bukva. Biztos vagyok benne, a legtöbben szemtanúi voltunk már ilyen szituációnak! De hallottam már olyan szülőkről is, akiknek elvonta figyelmét a digitális média: telefonjukat bámultak gyermekük focimeccsén vagy épp egy kézzel lökték a hintát, miközben a másik kezükkel sms-t írtak. (Steyer, 2015) Tehát, ez a fajta viselkedés nem csak a gyerekeket jellemzi, de az ő értelmi és érzelmi fejlődésüket sebezheti meg leginkább. A felelősség pedig elsősorban a szülőké!

A családi háttér kiemelt fontosságú ebben az életkorban, a gyerek számára biztosítani kell egy nyílt kommunikációs rendszert és biztonságot nyújtó, elfogadó érzelmeket. Ha ez hiányzik, ne csodálkozzon senki azon, hogy a kiskamasz a rendkívül gazdag kibervilágba menekül külső kapcsolódási pontokat keresve! (Tari, 2011) Alapvető emberi szükségletét elégíti ki ilyenkor: a valahova tartozás érzését (lásd: Maslow-piramis).

Ez a kulcs: Sherry Turkle, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) pszichológus professzora egy ismertté vált előadásában nagyon fontos gondolatot fogalmazott meg: a technika ott csíp minket fülön, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk. Magányosak vagyunk, ugyanakkor félünk az intimitástól. A közösségi hálózatok a társaság illúzióját adják, a valódi társas kapcsolatok "követelményei" nélkül. Gondoljunk csak bele, egy gyerek, aki nem tapasztal biztonságos érzelmi kapcsolatokat családjában, nem lesz természetes közege az intimitás, magányossá válik, miközben dolgozik benne a valahova tartozás szükséglete. Természetes, hogy elmerül a közösségi média világában, mert az látszólag megoldást nyújt számára. A veszélyt épp a LÁTSZÓLAG jelenti. NEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁT, CSAK ELFEDI AZT! Napjainkban egyre több fiatal társas viszonyait jellemzi, hogy a világhálón keresztül sok emberhez kapcsolódik ugyan, de szociális érzékenysége nem fejlődik.

Sms-ben, facebook üzenetekben (messengeren) beszélgetnek, s közben nem ismerik fel, hogy ahhoz, hogy TÉNYLEG MEGÉRTSÜK ÉS MEGISMERJÜK EGYMÁST, ezek az üzenetek nagyon kevesek! A valódi egymásra figyelés személyes beszélgetés során alakulhat ki. Ez azért is fontos, mert a másokkal való beszélgetések során jobban megismerjük önmagunkat, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi szeretetkapcsolatokat alakíthassunk ki. Pont ez az odafigyelés vész el vagy sérül, amikor a mély beszélgetéseket felváltja a felszínesebb, gesztusoktól, mimikáktól mentes, képernyőn keresztül folytatott kommunikáció. Persze nem tendencia ez még, de fel-fel bukkan a jelenség, és kutya kötelességünk tenni azért, hogy ne is legyen tendencia! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ha a gyereknek otthon része van beszélgetésekben (a szó mélyebb értelmében), ha a családtagok odafigyelnek egymás érzéseire, ha megtisztelik egymást azzal, hogy közös étkezéskor senki sem használja technikai eszközeit, akkor higgyék el (bár gyakorló szülők tapasztalják) a kiskamasznak természetes igénye lesz személyes beszélgetésekre a társas kapcsolataiban. 

A legfontosabb szabály tehát, hogy a kapcsolatok főbb állomásai (megismerés, feltárulkozás, elmélyülés) ne kerüljenek át online térből az offline térbe.  Az egészséges értelmi és érzelmi keretek között felnövő gyermek megtalálja a módját, hogy a digitális technológiát önmaga és társas kapcsolatai hasznára fordítsa. Mi felnőttek saját személyiségünkkel, viselkedésünkkel tehetünk azért, hogy a fiatalok rátaláljanak az arany középútra. Segítsük őket! (és magunkat is:))

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is!

Útmutató a privát szféra védelméhez a közösségi oldalakon

Múlt heti bejegyzésemet folytatva, ma a közösségi oldalak kapcsán a privát szféra megőrzésének fontosságáról írok. Mielőtt a közösségi médiák használatának alapvető szabályaival foglalkoznék, érdemes tisztázni valamit: a biztonságos böngészés alapjait először a gyerek képeivel az internetet teleszóró szülőnek kell megtanulnia. (Kugler, 2014)

Teljesen érthető, hogy egy eljegyzéskor, esküvőkor, gyerekszületéskor vagy a gyermek megható, vicces pillanataikor az az érzés dominál az emberben, amit Shakespeare is megfogalmazott a 75. szonettben: "a világ lássa kincsemet". De álljunk meg egy percre!

Kérem a mélyen tisztelt Olvasót, ne bántódjon meg a következő sorokon! Napjainkban megszaporodtak a közösségi oldalakon az újszülött- és gyerekfotók. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az újszülöttnek a születését követő pár órában szülei már létrehozzák digitális lábnyomának első körvonalait: fotót töltenek fel a pólyába takart vagy épp meztelen csecsemőről a közösségi oldalra. A kisbabák csodálatosak, legyenek is büszkék rájuk szüleik, de ehhez nem kell a szinte azonnali és folyamatos képmegosztás. Őszinte kíváncsisággal kérdezem, mi köze több száz (ne adj Isten 1-2 ezer) embernek ahhoz, hogy néz ki újszülöttünk, hogy áll rajta az első kiscipő, mikor teszi meg az első lépéseket stb.? Félre értés ne essék, nem azt mondom ezzel, hogy a szülő egyetlen fotót se tegyen közzé gyermeke csecsemő - és kisgyerekkori éveiből - hisz Ő életének büszkesége, legnagyobb kincse! Azt szeretném ezzel hangsúlyozni, hogy a legtöbb felhasználó életének legszebb, legintimebb pillanatait mutatja meg a közösségi oldalakon. Anélkül, hogy tisztába lenne annak hosszú távú lélektani hatásaival.

Az egyik legnagyobb veszélye ennek az online magatartásnak a szülő-gyerek viszony tekintetében a hitelesség elvesztése. Hogyan lehetne hiteles az a szülő, aki tudatos internethasználatra próbálja nevelni gyerekét, miközben annak idején teleszórta a közösségi oldalt csemetéje kiskori képeivel? Ez az ambivalens viselkedés könnyen odavezethet, hogy a gyerek nem fogja komolyan venni szülei véleményét ebben a témában, egész egyszerűen hiteltelenné válhat a felnőtt. Mondanom sem kell, ezzel a szülő elveszíti annak a lehetőségét, hogy felelősségteljes digitális polgárt neveljen gyermekéből! Ha elfogadják a javaslatomat (természetesen ez pusztán egy szubjektív vélemény), akkor kérem, próbálják meg minimalizálni a csemetéről feltöltött képek, bejegyzések számát: évente 4-5 fotó tökéletesen elég arra, hogy a gyerekükkel közös életükből megmutassanak néhány szeletet másoknak, de ne legyen minden átélt pillanatnak lenyomata a világhálón! Az maradjon meg azoknak, akikkel közeli kapcsolatban állnak, üljenek le beszélgetni velük és közben nézzék meg együtt a képeket, meséljék el a hozzájuk tartozó történeteket.

Továbbá, nem tartom egészségesnek, ha egy 10-13 éves kiskamasz, amikor először lép be egy közösségi oldalra a csecsemő- kisgyermekkori képeit viszontlátja szülei oldalán. Ezek lehet, hogy a felnőtt számára nagyon cukik, de a sérülékeny lelkű kamasz számára ciki lehet! Még egy fontos mozzanat: semmiképpen se jelöljük meg gyermekünket egy fotón, az ő beleegyezése nélkül. Hadd dönthesse el Ő, mit szeretne megosztani magáról!

Kedves Olvasó, tudom erős mondatok voltak ezek, de ha megköveznek érte sem fogok másként gondolkodni, mert hiszem, hogy csak az előrelátó, tudatos hozzáállás segíthet! Személyes véleményem pedig az, hogy a közösségi oldalakon létrehozott profilunk nem hírportál az életünkről, aminek naprakésznek kell lennie. Ezek olyan platformok, ahol kapcsolatokat tarthatunk fenn, hasonló gondolkodású emberekkel "beszélgethetünk", információt adhatunk és kaphatunk (megfelelő kontroll mellett). S, mint ilyen van néhány alapszabálya, amit meg kell tanítani a kiskamaszoknak, serdülőknek:

1. Emlékeztesse tizenévesét, hogy BÁRKI LÁTHATJA a posztjait megfelelő beállítások hiányában. A potenciális munkaadó, a főiskola/egyetem személyzete böngészheti a közösségi oldalakat. Kérje meg a kamaszt, hogy gondolkodjon el azon, akik megnézik az ő oldalát, milyennek láthatják őt a posztjai és fényképei alapján.
2. Értesse meg vele, hogyan legyen jó digitális polgár! Íme az ökölszabály: HA VALAMIT NEM TENNE KI AZ ISKOLAI FALIÚJSÁGRA, AKKOR NE TEGYE KÖZZÉ AZ INTERNETEN SEM!!!
3. Látogassák meg együtt az oldalak biztonsági "füleit". Ezeket általában az "About us" (Rólunk) vagy a "Privacy Policy" (Adatvédelem/Beállítások) menüpontban találják meg. Itt végezzék el a szükséges beállításokat!

4. Értessük meg vele, hogy mindenképpen tartson meg néhány információt magának, legyen privát szférája! Címe, telefonszáma, pontos születési ideje privát kell maradjon!
5. Bármit, amit online "termelnek" (komment, üzenet, poszt, videó, fénykép) meg lehet vágni, ki lehet emelni az eredeti kontextusból, körbe lehet küldeni. Ha valakit megoszt online felületen az kikerül az ő ellenőrzése alól, így tudják vele bántani őt vagy valaki mást. Az online létrehozott dolgok, örökre megmaradnak (hiába is törli le őket)! Mondja el neki: amit nem tenne meg a valós életben, ne tegye online sem!!!
6. Kerülje el a drámát a gyerek! Ne továbbítson káros üzeneteket, kínos fényképeket!
7. Kerülje az idegeneket! Mondja el gyerekének, hogy az emberek nem mindig azok, akiknek online térben mutatják magukat! Magyarázza el, ha valaki, akit nem ismer beszélgetést kezdeményez, annak nem kell válaszolnia, de értesítse Önt az esetről!
8. Ne jelentkezzen be arról a helyről, ahol épp tartózkodik! Nagyon csábító lehet vele dicsekedni, de nem biztonságos a tizenévesek számára! Inkább élje át a pillanatot, ne a telefont nyomkodja!
(Forrás: Common Sense Media)

Jövő héten újra jelentkezem, olvassák a blogot akkor is!
Niki

Énmegjelenítés és annak kockázatai a közösségi oldalakon

"A technológia iránti rajongásunk a szeretet egyszerű alternatívája." Jonathan Franzen

Ahogy ígértem, mostantól elsősorban a közösségi hálózatokkal fogok foglalkozni. Egy 2013-as hazai tanulmány szerint a megkérdezett 13-16 évesek 76%-a rendelkezett saját profillal legalább egy közösségi oldalon! Biztosak lehetünk abban, ez a szám azóta csak nőtt! Alapvető fontosságú tehát, hogy a szülő minél többet tudjon arról, ezek az oldalak milyen hatással lehetnek a gyerekekre.

A közösségi oldalak használata három területen jelenthet kockázatot a gyerek- és serdülőkorban. Sőt, azt hiszem, mindannyiunk életében. A különbség - mint korábban már említettem - abban van, hogy ezek a fiatalok személyiségfejlődésük legsérülékenyebb korszakában vannak! Ez a három terület a következő: identitás-megjelenítés (privát szféra), kapcsolatok és addikció (függőség). Mindhárom témával külön foglalkozom, mert mindegyik megérdemel egy-egy önálló bejegyzést! Mai írásomban az identitás-megjelenítés témakörébe avatom be az Olvasót. Nagy valószínűséggel, jövő héten is ezt folytatom majd, hiszen elengedhetetlen ennek a területnek a részletes megismerése.

A közösségi médiák használatát két alapvető emberi szükséglet motiválja: 1) a valahova tartozás érzése és 2) az önmegjelenítés szükséglete (jó benyomás keltésére való folyamatos törekvés). Utóbbival foglalkozom most részletesen. A közösségi oldalakon létrehozott profilok és az ott tanúsított online létezés jellemzői az énmegjelenítés egy teljesen új formáját jelentik. Ez a virtuális identitás, az avatár, ami az Informáicós Technológia (angol nyelvű rövidítése: IT) világában terjedt el, mint az internetfelhasználónak a virtuális világban való vizuális megtestesülése. Az avatárok által az egyén lehetőséget kap arra, hogy közöljön valamit magáról, megalkosson egy számára ideális vagy vágyott személyiséget. (Tari, 2011) A leggyakoribb felhasználói viselkedés mögött kétségtelenül felfedezhető az önmegjelenítés szükséglete: szinte mindenki folyamatosan arra törekszik, hogy jó benyomást keltsen. Bejelentkezik egy romantikus vacsoráról, fotót posztol  tengerparti nyaralásról, nagycsaládi eseményekről vagy az újonnan beszerzett legmenőbb ruhadarabról, a sikeres vizsgákról stb. Ez számos igen komoly veszélyt rejt magába! 

Egyrészt megtörténhet - különösen gyerek- és kamaszkorban -, hogy az egyén nem tudja meghúzni a határvonalat a valós élet és a közösségi oldalak világa között, nem tud stabil identitás kialakítani. Fontos megjegyezni, hogy nem mindenkinél tapasztalható eltérés a két személyiség között, de az biztos, hogy amit begépelünk egy internetes oldalon az nem pontosan ugyanaz, amit személyes interakció során mondanák. Senki sem tudja teljes hitelességgel ugyanazt nyújtani online, mint offline. (Tari, 2011) Prózaian egyszerű oka van ennek: az interneten lehetőségünk van átgondolni, amit leírunk vagy kitörölni, ha nem tetszik az első megfogalmazás és újraírni. Sőt, a mimikánk és a gesztusaink sem árulnak el minket - hiába az emotikonok használata. Személyes beszélgetés során erre aligha van lehetőségünk, az sokkal spontánabb interakció. Véleményem szerint az interneten zajló énmegjelenítés: steril, és nem a szó legnemesebb értelmében írom ezt. Csak azt és csak úgy tárom fel mások előtt, amiről azt hiszem, jó színben tüntethet fel engem. Itt a másik komoly kockázat: tinédzserkorban rendkívül fontos a kortársak véleménye, így a legtöbb fiatal ismerősei vagy akár ismeretlenek profiljaihoz hasonlítja magát. Ez azonban MINDIG TORZ KÉPET MUTAT - az előbb említettek miatt! Fontos a gyerekben tudatosítani, hogy az nem maga az ÉLET, sokkal inkább egy SZÍNHÁZ! Elnézését kérem kedves Olvasó az erős szóhasználatért, de úgy érzem, így tudom a leghatékonyabban érzékeltetni a kockázatokat. 

Az online létezés, főként a megosztás funkció kapcsán Tari Annamária egy lényeges mozzanatra hívja a figyelmet, ami nagyban befolyásolja a tizenévesek személyiségének alakulását: ez az érzelmi inkontinencia. Ahhoz, hogy képesek legyünk érzelmileg feldolgozni az élet eseményeit, a konfliktusokat, szükség van megértő érzelmekre és időre. A valódi megértés és feloldás lélektani folyamata hosszú időt vesz igénybe, s ezalatt jó, ha az egyén ezeket a tartalmakat nem adja ki magából. Azért van szükség erre a "magában tartása", avagy a tartalmazásra, mert így lehetőség van átgondolt döntéseket hozni. Ez pedig az ideális és elérni kívánt felnőtt személyiség egyik legfontosabb jellemzője. (Tari, 2010) A közösségi oldalakon a legtöbb Z generációs (ez természetesen nem csak rájuk jellemző) egy feszült érzelmi helyzetben azonnal "kiírja"magából a történteket: saját pszichés tartományából egy publikus térbe helyezi át érzelmeit. Ezzel feloldja a tartalmazás szükséges zárlatát, ugyanis inkontinens (lélektani értelemben annyit tesz: katarzisélmény nélküli) módon engedi ki a lelki tartalmakat. Így az egyént érő ingerek egyáltalán nem vagy később kerülnek valóban feldolgozásra. A kiskamasz ezáltal nem tanulja meg, hogy a nehézségekkel szembe kell nézni, nem elmenekülni előlük. (Tari, 2010) Ezért is rendkívül fontos, hogy legyen egy személy a gyerek életében, aki hitelesen képviseli a személyes jelenlét és a valódi érzelmi átélés fontosságát!!!

Félreértés ne essék, a közösségi oldalon való létezés a kockázatok mellett lehetőségeket is rejt magába (pl. nyitottabb személyiség kialakulását, rugalmasabb gondolkodást stb), minden attól függ, sikerül-e tudatos, megfontolt digitális polgárt nevelni a gyerekekből. Következő bejegyzésemben az énmegjelenítés egy másik fontos területével, a privát szférával foglalkozok majd. Addig is nézzék végig az alábbi videót, rendkívül érzékenyen mutatja be, miként uralhatja minden pillanatunkat a digitális világ.

Niki

Létfontosságú a szülői szerep a digitális korszakban

"...A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket és azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben." (Rudolf Steiner)

Napjainkra alapjaiban változott meg önmagunk és a társas világ megismerési folyamata. Az okostelefonok, személyi számítógépek és az internet kiegészítik, adott esetben háttérbe szoríthatják a hagyományos (személyes kapcsolatokon keresztül történő) tapasztalatszerzési mintákat. Hol is lenne ennek nagyobb jelentősége, mint azok életében, akiknek identitása még csak most formálódik, akiknek egy ilyen változó világban kell megtanulniuk, hogyan alakítsanak ki sikeres és biztonságot nyújtó társas kapcsolatokat? A képernyős felületekben gazdag világban egyáltalán nem mindegy, honnan szerzi ismereteit egy kiskamasz és az interneten keresztül milyen értékítéletekkel, véleményekkel találkozik.

Rendkívül fontos lenne tehát, hogy mindig legyen egy felnőtt a gyerek mellett, aki ellenőrzi a forrás hitelességét, aki a virtuális világban való kalandozást épp úgy figyeli és szükség esetén korlátozza, ahogy azt a valós életben is tennie kell! Tény, hogy a Z generáció fiataljainak digitális világról való tudása jóval meghaladja szüleikét, de ezzel együtt ŐK MÉG MINDIG GYEREKEK! Optimális érzelmi és értelmi fejlődésükhöz szükségük van arra, hogy a televízión és az interneten keresztül hozzájuk eljutó szűretlen információkat valaki megfelelő kontextusba helyezze számukra. Annál is inkább így van ez, mert a dr. Kósa Éva, dr. Antalóczy Tímea és dr. László Miklós által végzett kutatások eredményei elszomorító képet festenek e témában.

A szakemberek a 2011 szeptemberében megrendezett VI. Nemzetközi Médiakonferencián ismertették akkori kutatási eredményeiket. 13 és 17 éves kor közötti gyerekek médiahasználati szokásait vizsgálták. Az eredmények alapján többek között elmondható: 
- a 13 és 17 év közötti kamaszok 91%-a internettel ellátott háztartásban él 
- 65%-uk mindenféle ellenőrzés és szabályok nélkül használhatja a világhálót és a televíziót.
2013 szeptemberében a következő Médiakonferencián a kutatók bemutatták legfrissebb adataikat:
- az internet hozzáférés már szinte teljes volt: 95% 
- a megkérdezettek felénél (48-62%) továbbra sem vonatkozik semmilyen szabály a tv és internet használatra. 
- 80%-uknál korlátozás nélkül engedik, hogy profilt hozzanak létre közösségi oldalon! 
- még egy figyelmet érdemlő adat: az általános iskolások 68%-a 10 ÉVES KOR ELŐTT már internetezett, míg a középiskolásoknak csak a 23%-a (mindössze 4 év van közöttük) !!!

A számok önmagukért beszélnek: két év alatt alig történt változás a szülői hozzáállásban! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, a tudatos és megfontolt szülői nevelés a digitális világban szocializálódó generáció számára nélkülözhetetlen feltétele a stabil értékekkel bíró személyiség kialakulásának! 
Technikai oldalról a szülők rendelkezésére állnak nagyszerű lehetőségek: a gyermek számára létrehozott felhasználói fiók a számítógépen vagy az internetes szűrőprogramok. Célszerű ezeket együttesen használni. Ehhez nyújt segítséget ez a weboldal, itt minden hasznos információt megtalálhatnak! Természetesen a személyes kapcsolatokon keresztül is rendelkezés állnak alternatívák, melyek segíthetik a szülők "munkáját". Ezekről részletesen a következő bejegyzésekben fogok írni.

Jövő héten a közösségi médiák kapcsolatokra, identitásra gyakorolt hatásaival foglalkozok majd! Olvassák a blogot akkor is!

Milyen kamasznak lenni?

"...Aki pedig jól ül a családja által nyújtott érzelmi biztonságban, az nem lesz függő. Az lesz függő, aki óriási érzelmi nélkülözéssel érkezik a kamaszkorba, és ezt próbálja pótolni. (...) A kamaszkor a végletességek kora, és amíg a gyerek válogat a végletek között, nincs baj. Az a normális kamaszkor, amikor úgy tűnik, mintha nem lenne normális. A baj akkor van, ha megmerevedik az egyik végletnél." Vekerdy Tamás

Az előző három bejegyzésemben főként az alfa generáció (2010 után születettek) iránti felelősségvállalás fontosságát és annak lépcsőfokait mutattam be. Nem titkolt szándékom volt továbbá, hogy ezekkel az írásokkal közelebb hozzám a Z generációt nevelőkhöz azoknak a változásoknak a gyökereit, amelyek jellemzik a mai tizenévesek életét. Ha tisztán látjuk, milyen értelmi és érzelmi alapra építkezik az adott fiatal, megérthetjük az esetleges problémákat, így érdemben tudunk segítséget nyújtani.

Mai írásomban - mielőtt mélyebben belemerülnék a Z generáció világába - fontosnak tartom áttekinteni a serdülőkor jellemzőit. Hiszen nem csak a megváltozott körülmények miatt van különös helyzetben ez a generáció, hanem azért is, mert mindez a változás életük egyik legfontosabb fejlődési szakaszát érinti.

A kamaszkor átmenet a gyerekkorból a felnőttkorba. Nagyjából - egyéni sajátosságoktól függően - tizenkét éves kortól tizenkilenc éves korig tart. Ez a legnehezebb leírható életszakasz. A serdülőkort gyakran jellemzi, lázadás, belső zűrzavar, ezért is tartják ezt az időszakot a "vihar és stressz" korszakának. (Atkinson és Hilgard 2005, 122.) A felnőtté válás folyamata nem zajlik le automatikusan! Komoly próbatétel mind a szülők, mind a gyerekek számára. Ez a folyamat szinte minden esetben feszültségek és konfliktusok forrása.

A pubertás évei alatt a fiatalok jelentős kognitív, érzelmi és szociális átalakuláson mennek át. Ez az időszak jelentős hatást gyakorol testképükre, önértékelésükre és kapcsolataikra. Erik Eriksen pszichoanalitikus szerint a serdülőkor legfontosabb feladata a személyes identitás kialakítása. (Atkinson és Hilgard, 2005) Az identitás megszerzése a húszas évek elején vagy közepén következik be. Mindaddig azonban, az egyén nem rendelkezik olyan belső normákkal, melyek segítségével értékelni tudná magát az élet fontos területein vagy el tudna igazodni a különböző helyzetekben. Ahhoz, hogy a felnőtté válás útján sikerrel járjanak, el kell sajátítaniuk a hétköznapi élethelyzetekben való megfelelő viselkedést. Meg kell tanulniuk felülemelkedni a különböző konfliktushelyzeteken, magabiztos és harmonikus viszonyt kialakítani önmagukkal, szüleikkel és barátaikkal, illetve tudniuk kell kezelni az iskolai feladatok miatt rájuk nehezedő stresszt. Ez pedig egyáltalán nem könnyű.

Sőt, határozottan állítom, nehéz helyzetben vannak a Z generáció fiataljai! Gondoljanak csak bele: két világba is szocializálódniuk kell.. Az egyik a szüleik által is jól ismert offline, a másik a képernyős felületekkel zsúfolt, ingergazdag online világ. S, ha az offline térből hiányoznak a stabil alapok, ne is lepődjön meg senki azon, ha az online térben való létezés komoly problémákat okoz a gyerek személyiségének fejlődésében!

Következő bejegyzéseimben e két létezés közötti különbségekről, összefüggésekről és ezeknek a fiatalok életére gyakorolt hatásairól írok. Olvassák a blogot akkor is!

Niki

Játékosan mesélni, mesésen játszani

"Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyekből és amelyekre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény." (Kádár, 2013) Kedves Olvasó, abban szeretnék segíteni, hogy ne legyen labilis az építmény! Ma ott folytatom, ahol múlt héten abbahagytam: a játéknak és a mesének az érzelmi intelligencia (EQ) fejlődésében betöltött szerepénél. 

A saját test megtapasztalása, a valódi kihívások és feladatok döntő fontosságúak az agy számára - állítja Gerald Hüther német agykutató és fejlődés-neuropszichológus. (Nemes, 2009) Egyszerű példákra gondoljanak csak: fára mászás, közös túrázás, szabad játék. Ezek amellett, hogy a cselekvés révén nagyszerű feszültséglevezetők a gyermek számára, kognitív (megfigyelési, észlelési-érzékelési, emlékezeti, gondolkodási) képességeinek kibontakozását is biztosítják. Fontos, hogy a gyerekek olyan dolgokkal foglalkozzanak, amiket megértenek és alakítani tudnak, tehát aktívan beleszólhatnak a történésekbe. Ettől fosztjuk meg, amikor ideje korán televízió elé ültetjük őket. 

A mindennapi életben megmutatkozó példa erre, amikor a kisgyerek először ül a tévékészülék elé. Beszélgetni próbál vele, igyekszik segíteni a szereplőknek, figyelmezteti őket, ha veszély leselkedik rájuk. :) A televízió esetében azonban csak egyetlen dologba szólhat bele: a kívánt csatorna kiválasztásába. Így a legtöbb esetben néhány hét után szomorúan veszik észre, hogy nem tudnak beleszólni a történésekbe és feladják. Veszélyes folyamat zajlik ekkor: a gyerek "megkérdőjelezi önhatékonyságának egy részét."(Nemes 2009, 406.) Ezért javasolja a német professzor, hogy a kicsi iskolakezdés előtt ne kerüljön kapcsolatba tévével vagy számítógéppel. Azt gondolom, napjainkban ez egyre inkább tarthatatlan! Talán az lenne a legfontosabb, hogy mindenképpen megfelelő korlátok és felügyelet mellett engedjük a gyereket élete első néhány évében a képernyős felületek világába. Tehát ne engedjük, hogy a számítógépes játékot válassza a bújócska vagy a homokozás helyett, ne ültessük le a tévé elé, ahelyett, hogy mesélnék neki!

Tudom, a meséléshez idő kell, de ennek a minőségi időnek a hiánya az, amit ha nem adunk meg a gyereknek, megbosszulja önmagát. Nincs is annál fájdalmasabb érzés egy kisgyermek számára, mint az, hogy nincs rá elég idő, hogy kapkodva mesél a szülő. A mesélésnek csak akkor van jótékony hatása, ha nem akarjuk azt lerövidíteni és hagyunk időt a feldolgozására. (Kádár, 2013)

Mesehallgatás során a gyermek nemcsak a mesélőre figyel, hanem befelé is, megelevenedik előtte a történet. Intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall és megrajzolja saját belső képi világát. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a mesélővel való személyes kapcsolata révén érzelmi biztonságban érzi magát. Ha a gyerek sokszor hallgat mesét, akkor gyakorlata lesz a belső képkészítésben, ezáltal válhat az olvasás is izgalmassá számára.  Látszólag ugyan passzív tevékenység az olvasás, agytechnikailag azonban számos dolog történik. A betűket szavakká, a szavakat mondatokká, azokat pedig képekké fűzi össze az olvasó. Sohasem a betűt látja, hanem azt a fantáziavilágot, ami megelevenedik lelki szemei előtt. Ettől a kreativitástól sőt, magától a gondolkodástól is megfosztja a tévé a gyereket: a külső képek azonnal leállítják a belső képkészítést, nem használja a fantáziáját.(Kádár, 2013)

A bejegyzés végére érve remélem, a kedves Olvasó számára átláthatóvá vált, milyen nagy felelőssége van a szülőnek abban, hogy gyermeke értelmileg és érzelmileg stabil alapokra építkezhessen!

A csodálatos gyermeki világ előtt tisztelegve mai bejegyzésemet egy gyerekszájjal zárom. 4 éves kisfiú és Édesanya beszélget: 
"- Miért puszilgatod mindig Anya kezét?
 - Mert azzal csinálsz nekem mindent" :')
(Forrás: Gyerekszáj|Facebook)

Jövő héten újra jelentkezek, olvassák a blogot akkor is! 
Niki