A tizenévesek olykor kegyetlen világa: szexting, zaklatás, megaláztatás

Múlt heti bejegyzésemben felhívtam a figyelmet a szülő és gyermeke közötti minőségi kommunikáció rendkívüli fontosságára, amibe bizony ma már beletartozik az internetről és annak használatáról szóló diskurzus is. Mai írásomban pedig bővebben kifejtem, miért lényeges ez a mozzanat és hova vezethet a hiánya. Korábbi témáimból azt már jól tudhatja az Olvasó, hogy minél kevesebb a kommunikáció egy családban, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kiskamaszok és a tinédzserek külső kapcsolódási pontokat kezdenek el keresni (elsősorban az online térben). Tekintve, hogy személyiségük fejlődésének kulcsfontosságú állomásánál tartanak, egyáltalán nem mindegy, mivel találkoznak az interneten vagy okostelefonjaik képernyőjén és hogyan reagálnak mindezekre.

Előző bejegyzésemben említettem már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. A kamaszoknak egyre kevésbé lesz igényük arra, hogy használják és felismerjék a nonverbális kommunikációt (mimika, gesztusok). A szakemberek szerint ez egyfajta "tanult érzéketlenséghez" vezet. (Tari 2013, 268.) Az online folyamatokban ezért egyre kevésbé számít a másik személyisége, a tettek következménye. Gondoljunk csak bele, ha nem látjuk a másik arcán, szemében, hogy egy-egy mondatunkkal, cselekedetünkkel mit okozunk benne, akkor nem is tudjuk felmérni a helyzet súlyosságát, nincs kontroll alatt a viselkedésünk. Érzéketlenné válhatunk! Ha mindehhez hozzátesszük, hogy egy Z generációs tinédzser azért, hogy megőrizhesse elfogadottságát, elismertségét (az ő szavaikkal élve: "trendiségét") elfogad és megtesz olyat is, amivel egyébként nem feltétlen ért egyet. Tudjuk, hogy a kortárs csoport ereje különösen meghatározó ebben a korszakban. Ezekhez hozzátartozik az is, hogy hiába online élünk át egy érzelmi élményt offline módon reagáljuk le, személyes reakciót váltanak ki. Ez a három mozzanat tökéletesen jól mutatja, hogy miként gerjedhetnek ennyire könnyedén az online térben kialakuló agresszív folyamatok. (Tari, 2013)

Egyetlen szülő számára sem lehet ma már titok, hogy az interneten bármikor érheti zaklatás gyermekét! Most azzal a részével fogok foglalkozni, amit a kiskamaszok és a serdülők egymás ellen követnek/követhetnek el. A mai fiatalok kapcsolatai korántsem olyan "széplelkűek", mint ahogy azt szüleik hinnék. (Tari 2013, 266.) Ennek igazolására kezdő lépésként egy olyan alkalmazást mutatok be, ami népszerűsége ellenére komoly veszélyt jelenthet a kamaszokra, és igazi táptalaja lehet a zaklatásoknak. Ez az alkalmazás a Snapchat, melyet a Stanford Egyetem hallgatói alkottak és 2011 őszén meg is nyitották a felhasználók előtt is. A Snapchat fotó alapú üzenetküldő alkalmazás, ahol a felhasználók fényképeket és videókat küldhetnek egymásnak, amiket szöveggel és rajzokkal is kiegészíthetnek. Küldés előtt beállítható, hány másodpercig lássa a fotót vagy a videót a felhasználó által kiválasztott célközönség. Ebben rejlik a sikere: megtekintés után az üzenet megsemmisíti önmagát és nem csak a telefonról, hanem a szolgáltatás tárhelyéről is törlődik. Ha azonban egészen pontos akarok lenni létfontosságú leírnom, hogy ez a funkció is könnyedén kijátszható! A srceenshotokkal (képernyőfotókkal) bárkinek bármilyen tartalmú üzenete lementhető a készülékre és aztán továbbküldhető, megosztható. (Tari, 2013) Tehát kikerül az üzenet küldőjének kontrollja alól, nincs befolyása afölött, kik és hányan láthatják az adott tartalmat. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek!

Nem árt elgondolkodni azon, mi az a tartalom, ami egy tinit arra ösztönöz, hogy 10 vagy 15 másodperc után törlődjön az adott üzenet. Ugye a Kedves Olvasónak is ott van már a válasz fejében? A Snapchat másik neve a szexting alkalmazás. A szó az angol "szex" és "texting" szavak összemosásából született. Ez a tevékenység a szexuális tartalmú, erotikus képek vagy videók készítését és elküldését jelenti. Egy pillanatra se gondolja azt a mélyen tisztelt Olvasó, hogy ez valami olyan dolog, ami csak Amerikában létezik. A mai magyar tizenévesek valóságának része ez a jelenség!!! Ez a tevékenység már önmagában is ijesztő és problémás, de baj igazán akkor van, amikor ezek a tartalmak kikerülnek egy  - a tervezettnél - szélesebb közönség elé. (Tari, 2013) Ezek pontosan olyan tartalmú képek vagy videók, amiknek a felhasználásával bárkit lehet zsarolni, lejáratni vagy megalázni! A személyiségfejlődés olyan sérülékeny időszakában, mint a tinédzserkor ennek hatalmas jelentősége van és olykor a lehető legtragikusabb véget érhetnek ezek a folyamatok!!! (Akit részletesebben érdekelnek ilyen esetek, nézzen utána Jesse Logan vagy Amanda Todd történetének!) Magyarországon (jelenlegi információm szerint) nem történt még tragédia emiatt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetünk és megnyugodhatunk! 

Egy valamit meg kell értenie minden szülőnek: borzasztóan nehéz helyzetben vannak ezek a gyerekek, rengeteg csábító és trendi jelenség hat rájuk és bizony védtelenek, mert nincsenek tisztába a következményekkel! Természetesen nem csak a szexting révén tudják megalázó helyzetbe hozni egymást a tizenévesek, gyakorlatilag bármi okot szolgáltat nekik arra, hogy online zaklatást kövessenek el egy társuk ellen. Például egy "Utáljuk XY-t'" elnevezésű csoport létrehozásával, ahol rendkívül kegyetlen módon zajlik egy gyerek megalázása kortársai által (a példa valós és hazai!). Ezekből a mozzanatokból teljes mértékben hiányzik a empátia! Ez olyan hatalmat mutat, ami a népszerűség növelésére ösztönzi az egyént. "A népszerűségre törekvés mindent felülír." (Tari 2013, 268.) Azért ez nagyon szomorú...

Beszéljenek erről a gyerekekkel! Nem szabad megvárni, hogy a gyerek vagy egy ismerőse ilyen helyzetbe kerüljön! Véleményem szerint akár már 9-10 éves korban a gyerek érzelmi fejlettségét figyelembe véve lehet erről beszélgetni. Ma már korábban érnek a gyerekek és kutya kötelességünk felkészíteni őket arra, ami a képernyőkkel gazdag világban várhat rájuk! Ha stabil érzelmi intelligencia jellemzi a fiatalt és nyílt kommunikáció folyik ebben a témában szülők és gyermekük között, akkor egyrészt nem fog részt venni ilyen "hadjáratokban", másrészt időben jelezni fogja szüleinek, hogy mi történik vele. Így még a folyamat elmérgesedése előtt közbeavatkozhat a szülő. Továbbá mondják el nekik, hogy csak olyan fotót küldjenek, ami, ha kikerül az egész iskola elé, akkor sem szégyenkeznének miatta. A legfontosabb, amit meg kell érteniük: HIÁBA IS ÉRZIK TÚL ERŐSNEK AZ ESETLEGES CSOPORTNYOMÁST, A LEHETSÉGES MEGALÁZTATÁS EZERSZER ROSSZABB LEHET! (Tari, 2013)

Ne hagyjuk, hogy elnémuljanak a gyerekek!

Kedves Olvasó! Mai bejegyzésem lesz az alapja a jövő hétre tervezett írásomnak, amiben egy nagyon komoly és érzékeny témával foglalkozok majd, melynek megértéséhez, átláthatóságához elengedhetetlen a mai bejegyzés. A következő gondolatok nagy része ismerős lesz az Olvasó számára, leírtam már őket korábban, de a téma hordereje "mondhatni" megköveteli, hogy újra és újra foglalkozzunk vele. Természetesen új információkkal is gazdagítom ezt a bejegyzést!

A blogom indulásakor ismertettem az Olvasóval a generációs felosztást, ezzel is érzékeltetve, hogy  a kommunikációs technológiák és az online felületek térhódítása hogyan erősítette a korosztályok közötti különbségeket. Az X (1965-1975 között születettek) és Y (1976-1995 között születettek) generációk tagjainak kirándulásait, utazásait még az jellemezte, hogy elmerültek a látványban, megcsodálták mindazt, ami a szemük elé tárult. (Tari, 2013) A SZEMÜK, NEM PEDIG AZ OKOSTELEFONJUK KÉPERNYŐJE ELÉ! Készített ugyan fotókat mindenki, akinek volt fényképezőgépe, de nem ez volt a legfontosabb egy utazás során (kivéve, ha valaki hivatásos fényképész volt). A Z generációnál (1995-2010 között születettek) és bizony az Y generáció fiatalabbjainál is ez a folyamat megváltozott. Egy ismeretlen, szép helyre érkezve MÁSODPERCEK múlva kezükbe veszik a mobiljukat és már készítik is a fotókat, amiket gyakran a fotókészítés utáni percekben már posztolnak is valamelyik közösségi oldalon. 

Nem is gondolnánk, milyen veszélyt rejt ez magában! Ez a tevékenység mindenkit megfoszt attól, hogy élményeit szavakba öntse, nem ad lehetőséget az érzelmek megélésére. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a fotók legtöbbször szöveg nélkül vagy csak kulcsszavak (hashtag - Instagram) társaságában kerülnek ki online felületre, akkor komolyan aggódhatunk amiatt, hogy valaki képekkel kommunikál szavak helyett. Egyáltalán nem fejleszti a szókincsét, meggátolva ezzel azt, hogy választékos és változatos (pl. szinonímák) beszéddel egy látott vagy egy belső képet úgy tudjon megjeleníteni az egyén, hogy az beszélgetőpartnerének lelki szemei előtt megjelenjen. (Tari, 2013) Gondoljanak csak arra, milyen hátrányt jelenthet ez a már sokat emlegetett érzelmi intelligencia vagy társas kapcsolatok vonatkozásában. Nem titok ma már, hogy a fokozott eszközhasználat egyik fő veszélye annak az erőfeszítésnek az elvesztése, hogy beszédalapú kommunikációt folytassunk. Megfelelő szókincs nélkül pedig nehéz leírni mindazt, amit érzünk vagy gondolunk. (Tari, 2013)

Szülőként sokat tehet az ember azért, hogy ez veszély ne váljon gyermeke valóságává! Kisgyerekkorban a meseolvasás az egyik legjobb eszköz ehhez, külön fejezetet szenteltem ennek a blogomban, olvassák újra, ha szükséges és fogadják meg a tanácsaimat, kérem! Kiskamasz és tinédzserkorban pedig a kommunikáció és hitelesség a kulcs. Ha a gyerek azt látja, hogy a családjában az asztalt körbe ülve nem a mobilját nyomkodja mindenki, hanem egymással beszélgetnek, az lesz a követendő példa számára. Továbbá beszélgessenek sokat, nagyon sokat a gyermekeikkel, mert ABBAN A CSALÁDI KÖZEGBEN, AHOL KEVESET KOMMUNIKÁLNAK, A "GYEREK IS ELNÉMUL" ELŐBB-UTÓBB! (Tari 2013, 333.)

Napjainkban pedig a megfelelő szülői viselkedéshez hozzátartozik az internetről és annak használatáról való beszélgetés is. A kutatók már évek óta vizsgálják, hogy a médiáról, illetve az internetről szóló szülő-gyerek diskurzusok miként befolyásolják a gyerekek fejlődését. Az internethasználat korlátozása és szabályok közé szorítása sohasem lehet olyan eredményes, mint az internethasználatról és az online létezésről való kommunikálás! Annál is inkább így van ez, mert a vizsgálati eredmények azt sugallják, a fiatalok félnek attól, hogy szüleik félreértik őket vagy korlátozzák az internet-hozzáférést, ha mesélnek nekik az online térben szerzett negatív tapasztalataikról.

Nagyon fontos a szülő-gyerek kommunikáció tartalma és minősége, mert a kutatások rámutatnak, hogy a szülőknek hatásuk lehet arra, gyerekük fejlődését károsan befolyásolja-e az internethasználat. Tudom, hogy nincsenek könnyű helyzetben a 21. században gyereket nevelő felnőttek, de egy kis kíváncsisággal számukra is izgalmas és hasznos lehet a közösségi médiafelületekről szóló diskurzus. Kérem a Kedves Olvasót, hogy törekedjen kialakítani és fenntartani ezt a fajta kommunikációt, mert ennek hiánya valóban ahhoz vezethet, hogy a gyerek nem avatja be szülőjét mindabba, ami az interneten történik vele. Nem beszélget majd. Ennek pedig rendkívül súlyos következményei lehetnek, erről írok majd a jövő heti bejegyzésemben! Olvassák a blogot akkor is!